Napokig lángolhat az alagút

A tíz immár bizonyos halálos áldozaton kívül mintegy 80 ember eltűnt a Szent Gotthárd-alagútban szerdán történt balesetben. A svájci alagúttűz helyszínét a tűzoltók a nagy forróság miatt csak néhány száz méterre tudták megközelíteni, az oltás pedig napokig is eltarthat.

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a hat kilométer hosszú Szent Bernát-alagút kijáratánál tegnap egy teherautó egy mikrobusszal ütközöttReuters-felvételUri kanton rendőrségének közlése szerint az autókban és a mennyezet romjai alatt is vannak áldozatok, továbbá füstmérgezés következtében többen életüket vesztették a menekülők közül is. A baleset idején az alagútban mintegy 200 autó volt, közülük 100 elhagyta az alagutat északi, 28 déli irányban, és 21 személy menekült a mentőjáratban délre. Több személyt füstmérgezéssel és pszichikai sokk miatt kórházban kezelnek. Megmenekült a balesetben részes, autógumikat és műanyag ponyvákat szállító, spanyol kamion vezetője is, aki elmondta: látta, hogy a másik kamion – talán durrdefekt miatt – cikkcakkban jön felé, ő megpróbált kitérni, de akkor már késő volt.

A rendőrség közlése szerint a tűz nyomán egy erős robbanás is bekövetkezett, s mintegy száz méter hosszúságban leomlott az alagút mennyezete. Ezenkívül az elektronikus berendezések több mint 200 méteren megsemmisültek, amiből arra következtetnek, hogy a tűz 1000-1200 fokon éghet. Elemezték a füstöt, s megállapították, hogy nem tartalmaz mérgező anyagokat, az oltáshoz használt, kifolyó vizet felfogják, hogy ne a természetes vizeket szennyezze. Mindezek ellenére a környezetvédelmi riadót azonban még nem fújták le, mert nem tudni, mit szállított az alagútban lévő többi autó.

Óriási közlekedési káoszra kell számítani a fontos észak-déli útvonalon lévő alagút lezárása nyomán, mivel a Franciaországból Olaszországba vezető Mont Blanc-alagutat 1999-ben egy baleset nyomán lezárták, és újbóli megnyitása csak három hónap múlva várható. Emellett a káoszt csak súlyosbítja, hogy a hat kilométer hosszú Szent Bernát-alagút kijáratánál tegnap egy teherautó egy mikrobusszal ütközött. Az alagutat a Szent Gotthárd-átjáró egyik legközelebbi alternatív útvonalaként használták.

Valamelyest enyhítheti a helyzetet, hogy a svájci vasút nyomban beindította az alagút megépítése után beszüntetett autószállító járatot: az alagút két bejáratánál lévő városok között már tegnap megindították az egyenként 70 jármű szállítására alkalmas szerelvényeket, amelyek kétóránként járnak.

Ausztriában – ahol idén két súlyos alagútbaleset történt – újra fellángolt a vita az alagutak biztonságáról. Az Európai Bizottság is újra foglalkozni kezdett a kérdéssel, a közlekedéssel foglalkozó biztos Brüsszelben emlékeztetett arra, hogy alig három év alatt a Mont Blanc-alagútban és a Tauern-alagútban 1999-ben bekövetkezett katasztrófák után a mostani a harmadik ilyen eset. Mindez alapvető kérdéseket is felvet az Alpokon áthaladó teherforgalmat illetően, amelynek jelentős részét Brüsszel szerint hosszú távon a vasútra kell áthelyezni. Különösen vonatkozik ez a Brennerre és a Lyon-Torino tengelyre. (i-x, m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?