Kitiltanák a kamionokat

A Mont Blanc-alagút körüli három francia település lakossága a helyi kezdeményezésre augusztusban tartott népszavazást, amelyen tömegesen helyezkedett szembe azzal, hogy az Európa legmagasabb hegycsúcsa alatt húzódó nagy forgalmú útvonalat ismét használhassák a kamionok, amikor majd újra átadják a forgalomnak.

A Mont Blanc-alagút körüli három francia település lakossága a helyi kezdeményezésre augusztusban tartott népszavazást, amelyen tömegesen helyezkedett szembe azzal, hogy az Európa legmagasabb hegycsúcsa alatt húzódó nagy forgalmú útvonalat ismét használhassák a kamionok, amikor majd újra átadják a forgalomnak.

Bár a grenoble-i közigazgatási bíróság korábban törvénytelennek minősítette a kérdésről három település – Chamonix, Les Houches és Servoz – mintegy tízezer lakosa számára kiírt referendumot, a három polgármester úgy döntött, hogy nem hivatalos, de véleménynyilvánító jelleggel mégis megrendezik a voksolást. A szavazáson a választásra jogosultak 53,28 százaléka vett részt, és 97,23 százalékban mondott nemet arra, hogy az üzembe helyezendő föld alatti útvonalat a jövőben is birtokba vehessék a veszélyes rakományú teherjárművek.

A Mont Blanc gyomrába fúrt 12 kilométeres alagútban 1999. március 24-én egy lisztet és margarint szállító, Volvo gyártmányú belga kamionból kivetett cigarettacsikk lángra lobbantotta a rakományt, és a mögötte feltorlódó jártműveket is. Az azóta lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy a tűzvész katasztrofális méreteit végső soron az alagutat közösen működtető francia és olasz illetékesek „szembedolgozása” idézte elő: a franciák a füst elszívására állították be a légkondicionáló berendezéseket, míg az olaszok friss levegőt pumpáltak a járatba, s ez megsokszorozta a tűzvész erejét. A gigantikus kemencévé vált alagútban elharapózott lángözönben 39 ember vesztette életét.

Az átépített alagútban megerősítették a biztonsági intézkedéseket, hétszeresére emelték az eredetileg 300 köbméter/másodperces szellőztetőkapacitást és 36 menekülőfülkét építettek be az alagút falába. A Franciaországot és Olaszországot összekötő alagútban a tervek szerint jövőre indul újra a forgalom, s naponta ötezer teherautó haladhat át. A francia és olasz kormány arról is megállapodott, hogy tehermentesítő vasútvonalat építenek Lyon és Torino között, de az a legjobb esetben is csak 2015-re készülhet el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?