Mutasd, hogy fogod a volánt, és megmondom, ki vagy

Igazi autós számára nincs gyötrelmesebb, mint utasként olyan valakinek kocsijában eltölteni akár fél órát is, aki vezetés közben minduntalan azt hangoztatja: az „utca népe” tulajdonképpen fegyelmezetlen csorda, és minden más autós-motoros, aki az útjába kerül, tehetségtelen mazsola.

Igazi autós számára nincs gyötrelmesebb, mint utasként olyan valakinek kocsijában eltölteni akár fél órát is, aki vezetés közben minduntalan azt hangoztatja: az „utca népe” tulajdonképpen fegyelmezetlen csorda, és minden más autós-motoros, aki az útjába kerül, tehetségtelen mazsola. E véleményének pedig – bizonyítandó, hogy csak Ő az egyedüli okos – az állatvilágból vett gazdag szókinccsel szinte percnyi szünetet sem hagyva hangot is ad. Őszinte megkönnyebbüléssel szállunk ki egy ilyen autós kocsijából.

A vezetőt persze nemcsak szóbeli megnyilvánulásai minősítik. Sokan nem is sejtik, hogy amikor a volán mögött ülnek, mennyire árulkodó minden mozdulatuk. A pszichológusok például számos kísérletet követően arra a megállapításra jutottak, hogy a kormánykerék fogásának módjából következtetni lehet az autós jellemére, várható reakcióira a különböző közlekedési helyzetekben. A kísérletek eredményei alapján a gépkocsivezetőket az alábbi kategóriákba sorolták:

A) Önmagában bízó, fegyelmezett, hidegvérű vezető kéztartása.

B) Kevés az önbizalma és attól is állandóan retteg, hogy bármelyik pillanatban elromolhat az autója.

C) Biztos magában, vidám természetű és udvarias.

D) Merész, rámenős vezető, aki szereti a kockázatot.

E) Nincs önbizalma, mindig valamilyen váratlan helyzet bekövetkezésétől fél.

F) A végsőkig magabiztos sportember, pl. autóversenyző kéztartása.

G) Álmodozó, nem tud hosszabb ideig koncentrálni.

H) Ideges, ingerlékeny a volán mögött (is).

(Szakirodalom alapján: V. Gy.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?