Mitsubishi: Grandiózus egyterű!

A „három gyémánt” 2003 és 2007 között nem kevesebb, mint 10 új modell bemutatását tervezi. Az offenzíva a Lancer EVO VIII-assal kezdődött, másodikként a Grandis nevet viselő maxi egyterű érkezett, amely néhány napja már Szlovákiában is lapható.

A hétszemélyes kocsi a Peugeot 807, a Citroe#n C8, a Fiat Ulysse, a VW Sharan, a SEAT Alhambra, a Ford Galaxy vagy a Chrysler Grand Voyager közvetlen konkurense, de valamennyiüknél sportosabb szabású. E tulajdonságáért mindenekelőtt a vanokra jellemző magasságot kellett részben feláldozniuk a tervezőknek, az itt elveszített rakodókapacitást azonban bőven ellensúlyozza a belső tér flexibilitása. A két hátsó ülés például néhány egyszerű mozdulattal a padlóba süllyeszthető, az előttük lévő középső üléssor ugyanígy, miáltal az alapméretben 320 literes csomagtér űrtartalma 2770 literre nő. A középső és hátsó üléssor két kényelmes fekvőhellyé is átalakítható, az pedig már tényleg hab a tortán, hogy a leghátsó ülések a támla és az ülőlap egyszerű felcserélésével hátrafordíthatók, így például vízhez tolatva akár horgászhatunk is az autóból. A kocsi egyetlen szereltségi fokozatban (Invite) és egyetlen motorral kapható; a 2,4 literes benzinaggregát a Mitsubishi által újonnan kifejlesztett, MIVEC típusú variabilis szelepvezérléssel dolgozik. Legnagyobb teljesítménye 121 kW (165 LE), nyomatékmaximuma 217 Nm, átlagfogyasztása rezsimenként 13,3/8,1/10,0 l/100 km. A Mitsubishi Grandis alapára ötfokozatú kézi váltóval 1 220 000 korona, a négyfokozatú INVECS II automata váltóval felszerelt változatért 61 000 koronás felárat kell fizetni. (vas)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?