Mazda3 1.6 MCD Touring: Vártuk ezt a motort!

Hol vannak már a buborékszerű 121-es, a külalakjában őskövületként konzerválódott 323-as, valamint az egykor „menedzserautónak” számító 626-os Mazdák? A szigetországiak alig néhány év alatt valóságos formatervezői forradalmat hajtottak végre, éspedig kivétel nélkül minden modellcsaládjukkal.

Nyúlánk, kupészerű karosszéria, mandulametszésű fényszórókkalA szerző felvételeiAz alsó középkategóriában például a 3-as sorozattal, amely az új Golffal holtversenyben második lett A 2004. év autója döntőjének mezőnyében. A kocsit ötajtós karosszériával, Touring szereltségi fokozatban és az új 1,6-os dízelmotorral kaptuk meg a szokásos tesztelésre.

Alaktan

A Mazda3 külalakját akkor tudjuk igazán értékelni, ha a visszagondolunk a 323-as sorozat legutóbbi darabjaira. Ekkor válik markánsan érzékelhetővé, hogy a szürkeséget tömény dinamika, a jellegtelenséget pedig kifejezett attraktivitás váltotta fel; ezek a megállapítások az öt- és a négyajtós változatra egyaránt érvényesek. Elöl – mindkét karosszériatípusnál – csodálatosan szép maszk néz ránk, amelynek köszönhetően még álló helyzetben is szinte ugrani készül az autó, az ötajtós változat hátulján pedig a háromszöggé szélesedő karosszériaoszlop és a sárhányókba merészen benyúló lámpatestek gyakorolnak mély benyomást a szemlélőre. Egy szó mint száz: ez nem evolúció, hanem revolúció volt az előd fazonjához képest!

Komfort, szereltség, térkínálat

Az elülső ülések akár egy sportkocsiban is megállnák a helyüket, hátul pedig azt hihetnénk, hogy eggyel magasabb kategóriájú autóba csöppentünk. Éppen az itt utazók életterének maximális kitágítása volt a konstruktőrök egyik fő célja, amit azonban csak a poggyásztartó rovására sikerült elérni: a 300 literes alapméret jócskán elmarad a kategória átlagától. Apró jóvátétel, hogy a koffer tágításakor a fejtámlák kiszerelése nélkül manipulálhatunk a hátsó ülésekkel. A kocsi másik díjnyertes tulajdonsága a belső tér attraktivitása. A vezetőülésben helyet foglalva már-már futurisztikus látvány tárul a szemünk elé: mélyen besüllyesztett körműszerek, a megszokott típusokra nyomokban sem emlékeztető rádió, amely azonban alapkivitelben tényleg csak rádió: a kazettás, az MP3-as, a CD- és az MD-lejátszót, illetve a CD-tárat 6150 és 20 280 korona közötti áron lehet hozzárendelni. Távirányítója viszont a Comfort alapfokot kivéve minden szinten szériatartozék. A második leggazdagabb Touring szereltségi fokozat standardja egyébként – a már említetteken kívül – két-két front- és oldallégzsákot, elülső és hátsó függönylégzsákokat, erőelosztóval kombinált ABS-t, DSC+TCS menetstabilizáló rendszert, fedélzeti számítógépet és automata klímaberendezést tartalmaz az értékesebb kellékek közül.

Motor, meghajtás, menettulajdonságok

Hengerűrtartalmához képest nagy teljesítményű és nyomatékosTesztkocsink erőforrása a kínálatban utolsóként bevezetett, MCD típusjelű 1,6 literes turbódízel volt, amelyet a japánok a PSA konszernnel közösen fejlesztettek ki. A franciák gazdag tapasztalataiból természetesen csak profitálni lehetett: a közös csöves technikával dolgozó aggregát meglepően csendes és kultivált járású, teljesítménye és nyomatéka a hengerűrtartalmához képest kiemelkedően jó. A menettulajdonságokkal kapcsolatban pedig csak azt mondhatjuk, hogy alighanem a legnagyobb mértékben járultak hozzá a Mazda3 tavalyi dobogós helyezéséhez.

A kocsi ugyanis egy olyan vadonatúj padlólemezre épült, amelyet a Forddal közösen készített a gyár, mégpedig a Focus WRC-vel szerzett gazdag versenytapasztalatok felhasználásával. Maga a Focus csak nemrég, az új generáció megjelenésével kapta meg ezt az alvázat, amely nemcsak hogy a legdrasztikusabban vett kanyarokban is hihetetlenül stabilan vezeti az autót, hanem az útegyenetlenségeket is kiválóan megszűri.

Zárszó helyett

Zsúfolt piaci szegmensbe érkezett a Mazda3, ahol valóban kőkemény versenytársakkal kellett felvennie a küzdelmet (VW Golf, Opel Astra, Renault Mégane, Peugeot 307, vagy legújabban a Citroen C4). Ebben a versenyben még mindig jó ajánlólevél számára a tavalyi második legjobb „európai” autó címe, de a konkurensei többségénél attraktívabb külső és a gazdag szereltség is komoly vonzerőt jelenthet. Nem is beszélve arról, hogy végre megérkezett a régen várt dízelmotor is... Vas Gyula

Hengerűrtartalom: 1560 cm3

Legnagyobb teljesítmény: 80 kW (109 LE)/4000min-1

Legnagyobb forgatónyomaték: 240 Nm/1750min-1

Sebességváltó: ötfokozatú kézi

Legnagyobb sebesség: 182 km/óra

Gyorsulás 0–100 km/óra: 11,3 s

Menetkész tömeg: 1275 kg

Méretek (h/sz/m): 4420x1755x1465 mm

A csomagtér űrtartalma: 300–635 l

Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 6,2/4,3/5 l/100 km

Az üzemanyagtartály űrtartalma: 55 l

Ár: 794 900 korona*

Az alapmodell ára: 524 900 korona*

*év eleji akciós árak

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?