Májustól hetente, vizsgakérdésekkel!

Örömmel közöljük kedves Olvasóinkkal, hogy az AUTÓ-MOTOR májustól hetenként jelenik majd meg, éspedig minden hétfőn, két oldalnyi terjedelemben. E változásnak köszönhetően mellékletünk tartalmilag is megújul; sok olyan érdekesség, közérdekű információ stb.

Örömmel közöljük kedves Olvasóinkkal, hogy az AUTÓ-MOTOR májustól hetenként jelenik majd meg, éspedig minden hétfőn, két oldalnyi terjedelemben. E változásnak köszönhetően mellékletünk tartalmilag is megújul; sok olyan érdekesség, közérdekű információ stb. is helyet kap majd benne, ami havi négy oldalba egyszerűen nem fért bele. Már az első „új” számban, tehát május 5-én megkezdjük például a gépjárművezetői vizsgakérdések folytatásokban történő közlését, természetesen a helyes válaszokkal együtt. Mivel azoknak a kérdéseknek és válaszlehetőségeknek a magyar fordításáról van szó, amelyek a hivatalos tesztlapokon is szerepelnek, az AUTÓ-MOTOR rendszeres vásárlásával Önök hiánytalanul összegyűjthetik ezeket a kérdéseket. Ne feledjék tehát: május 5-étől hetente AUTÓ-MOTOR az Új Szóban, benne a szokásos témák mellett a gépjárművezetői tesztkérdésekkel. A jövő hónaptól kezdve így együtt vizsgázhatunk, ami nemcsak hasznos szórakozás lehet, hanem a gépjárművezetői jogosítvány megszerzéséhez is hatékony segítséget nyújthat. A szerkesztő

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?