Honda Accord 2.2 i-CTDi: Gázolajjal is 200 felett

Talán kevesen tudják, hogy a Honda a világ legnagyobb benzinmotor-gyártója. Eljött azonban az idő, amikor világelsőség ide vagy amoda, e sportos hagyományairól híres márkának is meg kellett kóstolnia a gázolajat.

Hosszan „kivezetett” lámpaburák, karakteres hűtőmaszk, erős és takarékos motorA szerző felvételeiElső próbálkozása (Civic 1.7 CTDi) még egy lényegében kölcsönvett, bár jócskán átépített erőforrással történt, az új Accord 2,2 literes turbódízele azonban már teljes egészében saját fejlesztés. A kocsit négyajtós karosszériával, Sport komfortfokozat kaptuk meg a szokásos tesztelésre.

Alaktan

A hetedik generációs Honda Accord vitán felül az egyik legimpozánsabb, legmonumentálisabb középkategóriás személygépkocsi. Ezen kívül nyugodtan nevezhetjük még sportosnak, sőt a szó pozitív értelmében agresszívnek is, hiszen tessék csak megnézni azokat a keskeny, élesen metszett, félelmetesen hosszú lámpatesteket, a hűtőmaszk erőteljesen megrajzolt ötszögét, a homogén felületű, hatalmas krómkilincsekkel nyíló oldalajtókat, vagy a karosszériába késpengeként belehasító hátsó lámpákat. Amelyek belül mellesleg egészen a rendszámtábláig nyúlnak, valósággal bekeretezve a hátsó maszkot. Az ajtók vastag krómkerete itt a legkisebb mértékben sem számít túlzásnak, ekkora kocsiszekrény bőven elbír ilyesmit. A könnyűfém keréktárcsák ebben a fokozatban is alaptartozéknak számítanak. Karakteres stíluselem még a csaknem vízszintes csomagtartófedél éles pereme, az oldalsó irányjelzőket pedig – nyilván a Mercedestől inspirálva – a külső visszapillantó tükrökbe építették be.

Komfort, szereltség, térkínálat

A rádió és a tempomat a volánról vezérelhető A kocsi mindhárom szempontból a középkategória jelenlegi élmezőnyébe tartozik. A Sport változat bőrrel és textillel kárpitozott ülései ráadásul nemcsak rendkívül kényelmesek, hanem az oldaltartásuk is kiemelkedően jó. A hátsó kartámla természetesen felhajtható, így középen is viszonylag kényelmes üldögélés esik. Középső könyöktámla – két boksszal a belsejében – elöl is van, dupla pohártartó szintén, ajtózsebek azonban csak itt. A fő poggyásztartó a kategória átlagát képviseli; hátránya, mint a legtöbb lépcsős hátú limuzinnál, a kis belmagasság és a magas küszöb. Ami pedig a standard szereltséget illeti: légzsákból összesen nyolcat számoltunk össze, az erőelosztóval kombinált ABS magától értetődő, az elektromos ablak-és tükörmozgatók szintén, de az esőszenzor, a tempomat és a kétzónás automata klímaberendezés sem hiányzott. A CD-lejátszós rádiót a volánról távirányíthattuk, a fedélzeti számítógép hiányán viszont bevallottan meglepődtünk. A kocsi enteriőrje egyébként rendkívül ízléses, ami a szépen kárpitozott üléseken kívül elsősorban a bőséggel használt titánutánzatú berakásoknak köszönhető.

Motor, meghajtás, menettulajdonságok

Az új dízelmotor tehát már nem Isuzu, nem is Opel, hanem az első csavartól az utolsóig Honda; ez műszaki színvonalán és teljesítménymutatóin egyaránt meglátszik. Közös csöves befecsken-dezőrendszere természetesen már második generációs, töltőturbinája variabilis lapátszögű, négy hengerét 16 szelep tölti-üríti. Minden hengerhez két szívócső vezet, amelyek közül az egyikbe fojtószelepet építettek be a légáramlás precízebb szabályozására. Az eredmény: nagy teljesítmény, alacsony fordulatszámon megjelenő hatalmas nyomaték, tiszta üzemmód, rendkívül kedvező fogyasztás. Vezetés közben mindez a mellbevágó motorerő formájában jelenik meg a legközvetlenebbül, másodfokon pedig a kifejezetten benzinkútkerülő üzemmódban. Egy teli tankkal ugyanis még temperamentumosabb stílusban vezetve és a kissé hiányzó hatodik váltófokozat ellenére is több mint ezer kilométert tehetünk meg. A menettulajdonságokról pedig csak annyit, hogy a hátsó futómű kialakításánál felhasználták a gyár gazdag Forma–1-es tapasztalatait; aki tehát a kocsiszekrény jelentős túlnyúlásának láttán holmi kitörési hajlamoktól tartana, biztosíthatjuk, hogy ilyesmiről szó sincs. Csupán effektív gumicsikorgás van egy-egy férfiasabban vett kanyarban, de a kerekek tartják az ívet és a kocsi arra megy, amerre a volán irányítja.

Zárszó helyett

Az új Honda Accord – négyajtós kivitelben és két erős benzinmotorjával – eddig „csak” egy tágas, gazdagon felszerelt, magas biztonsági standardot képviselő, ugyanakkor sportos szabású és sportos teljesítményeket felvonultató középkategóriás limuzin volt. Új motorjának köszönhetően most már gazdaságos is, miközben e tulajdonsága csak minimális mértékben ment a temperamentum rovására. Ára az ismertetett Sport komfortfokozatban 989 000 korona, a gazdagabb Executive szereltségben 1 089 000 korona.

Hengerűrtartalom: 2204 cm3

Legnagyobb teljesítmény: 103 kW (140 LE)/4000 min-1

Legnagyobb forgatónyomaték: 340 Nm/2000 min-1

Sebességváltó: ötfokozatú kézi

Legnagyobb sebesség: 210 km/óra

Gyorsulás 0–100 km/óra: 9,4 s

Menetkész tömeg: 1520 kg

Méretek (h/sz/m): 4665x1760x1445 mm

A csomagtér űrtartalma: 459 l

Fogyasztás (városi/országúti/átlag): 6,7/4,6/5,4 l/100 km

Az üzemanyagtartály űrtartalma: 65 l

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?