GENERALI

A VÚB Generali fenntartotta a motor hengerűrtartalma szerinti csoportosítást, miközben az árait átlagosan 10 százalékkal emelte az elmúlt évhez képest. Bevezeti azonban a regionális lebontást is, vagyis aki nem kerületi székhelyen lakik, az alacsonyabb árakkal számolhat.

A VÚB Generali fenntartotta a motor hengerűrtartalma szerinti csoportosítást, miközben az árait átlagosan 10 százalékkal emelte az elmúlt évhez képest. Bevezeti azonban a regionális lebontást is, vagyis aki nem kerületi székhelyen lakik, az alacsonyabb árakkal számolhat. Emellett szintén jobban járnak a 33 év feletti autósok, mint a fiatalabbak. A VÚB Generali bonuszának felső határa 40 százalék lesz. Nem változik a kártérítés mértéke, vagyis a személyi sérülésekre legfeljebb 19 millió, a vagyoni károkra pedig 5 millió koronát fizetnek. Jó hír a nyugdíjasoknak, hogy akár 50 százalékos kedvezményhez is juthatnak azok, akik a szerződéskötés napján betöltötték a 70. életévüket, és az egyedüli bevételi forrásuk a nyugdíjuk.

Biztosítási díjak 2006-ra

Kerületi városok Egyéb

Beleset nélkül Bonusz 33 évesig 34 évestől Cég 33 évesig 34 évestől Cég

1300 cm3-ig

1 évnél kevesebb nincs 6796 5320 5658 6116 4788 5093

1 év 5% 6456 5054 5375 5810 4548 4838

2 év 15% 5776 4522 4810 5199 4069 4329

3 év 30% 4757 3724 3961 4281 3351 3565

4 év 40% 4077 3192 3395 3670 2873 3056

1301-1800 cm3

1 évnél kevesebb nincs 11 938 9092 9922 10 744 8182 8930

1 év 5% 11 341 8637 9426 10 207 7773 8483

2 év 15% 10 148 7728 8434 9133 6955 7590

3 év 30% 8357 6364 6945 7521 5728 6251

4 év 40% 7163 5455 5953 6447 4909 5358

1801-2500 cm3

1 évnél kevesebb nincs 17 521 14 959 15 930 15 769 13 463 14 337

1 év 5% 16 645 14 211 15 134 14 980 12 790 13 620

2 év 15% 14 893 12 715 13 541 13 404 11 444 12 186

3 év 30% 12 265 10 471 11 151 11 038 9424 10 036

4 év 40% 10 513 8975 9558 9461 8078 8602

2500 cm3 felett

1 évnél kevesebb nincs 26 726 22 825 24 265 24 053 20 543 21 839

1 év 5% 25 390 21 684 23 052 22 851 19 515 20 747

2 év 15% 22 717 19 401 20 625 20 445 17 461 18 563

3 év 30% 18 708 15 978 16 986 16 837 14 380 15 287

4 év 40% 16 036 13 695 14 559 14 432 12 326 13 103Megjegyzés: A kerületi városok kategóriába tartoznak a BA, BB, KE, NR, PO, TN, TT, ZA rendszámú autók.

(Forrás: Generali)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?