„Fősofőr” is vagyok a zenekarban...

Egy Mercedes Vito mikrobuszunk van, 2,3 literes dízelmotorral. Ahogy mondani szokás, megvannak már a kilométerei, de igen megbízható útitárs, még soha nem hagyott cserben. Vezetni is jó, minden ott van benne, ahol egy autóban lennie kell.

Milyen arányban vezettek egy-egy ilyen turnén, van-e „fősofőr” a zenekarban?

Van „fősofőr”, és ez éppen én lennék, mert az autókat és a vezetést egyaránt szeretem. Néha Buják Andor szokott felváltani a volán mögött.

Melyik ország közlekedési kultúrájától kapsz hideglelést, és miért?

A volt kelet-európaiakétól. Elképesztő, mennyire kiszámíthatatlan itt a gépkocsivezetők viselkedése, vagy éppenséggel mit művel az utakon néhány 18-19 éves aranyifjú, akinek a gazdag apuka erős autót tett a feneke alá. Az ittas, újabban narkós vezetőkről nem is beszélve. Velem történt meg – nem nevezem meg, melyik poszt-szocialista ország melyik városában – hogy egy ilyen „belőtt” egyén szabályosan célba vett az autójával! Én is kocsiban ültem, de láttam a zavaros szemét és éreztem a teljesen egyértelmű szándékot. Volt mit csinálnom, hogy elkerüljem az összeütközést. Külön rémálom tud lenni egy-egy szombat éjszakai utazás, amiben pedig gyakran van részünk turnéink során. Hadd ne részletezzem, mit művelnek ilyenkor az országúton a buliból, diszkóból kocsival hazafelé tartó fiatalok… Mindent egybevetve az említett országok polgárairól a kivételnek járó tiszteletadás mellett elmondható, hogy a közlekedés terén éppen olyan éretlenek, mint sok minden másban. Én sokat vezettem például Amerikában, és a különbség lekottázhatatlan. Az emberek ott nyugodtan, ráérősen, a szabályokat tisztelve vezetnek, s közben tekintettel vannak egymásra is. Igaz, ott száz éve találták fel az autóközlekedést, és azóta is egyenletesen fejlődik…

Magánemberként milyen autót terelgetsz?

Egy 1999-es évjáratú, turbódízel motoros Volkswagen Passatot. Százezer kilométernél tart, és minden szempontból meg vagyok vele elégedve.