Citroen C3 SensoDrive: Kuplungtalanul

Erre az autóra főleg a Xsarából származó erős motor, illetve a Senso Drive szekvenciális automata váltó miatt voltunk kíváncsiak. Természetes, hogy tesztünk során is ezekre összpontosítottunk, de annyit azért sokadszor is meg kell említenünk, hogy a C3 máig egyfajta kuriózumnak számít a kompakt kategóriában.

# Erre az autóra főleg a Xsarából származó erős motor, illetve a Senso Drive szekvenciális automata váltó miatt voltunk kíváncsiak. Természetes, hogy tesztünk során is ezekre összpontosítottunk, de annyit azért sokadszor is meg kell említenünk, hogy a C3 máig egyfajta kuriózumnak számít a kompakt kategóriában. Magasságával csaknem mindenkit túlnő, kupolaszerű alakja is tévedhetetlenül kiemeli a társak közül, csomagterének 305 literes alapméretét pedig ez idáig csupán egyetlen, meg nem nevezett távol-keleti konkurensének sikerült túlszárnyalnia. Műszerfala a mai napig viták tárgyát képezi: míg a digitális sebességmérővel szemben senkinek semmi kifogása nem merülhet fel, az ívelt nadrágszíj-formátumú fordulatszámmérőt mi sem találtunk igazán jó ötletnek, a fénypálcikákból álló, tehát igencsak hozzávetőleges adatokat közvetítő benzinszintmérőt pedig még kevésbé. Fenntartásaink volt a hátul ülők lábterével kapcsolatban is: ha azt akartuk, hogy kb. annyi maradjon belőle, amennyi a képen látható, az elülső üléseket pályájuk kétharmadánál nem volt szabad hátrább tolnunk. Ezt leszámítva viszont a kocsi komfortja – és biztonsági standardja – nagyon jónak nevezhető, főleg a tesztelt MAX csúcsfokozatban (két-két front- és oldallégzsák, elektronikus erőelosztóval és fékasszisztenssel kiegészített ABS, elülső ködlámpák, elektromos kormányrásegítő, két síkban állítható volán, állítható magasságú vezetőülés, elektromos elülső ablakemelők, távirányítású központi zár). Ehhez jöttek még olyan opciós kellékek, mint a tolatószenzor (7900 korona), az ESP és ASR menetstabilizáló rendszerek (30 000), az automata klímaberendezést, esőszenzort stb. tartalmazó csomag (51 900) vagy a sebességtartó automatika (9900).

Most viszont lássuk a két legnagyobb attrakciót, az 1,6 literes benzinmotort és az ötfokozatú „félautomata” váltót. Előbbi 80 kW (110 LE) csúcsteljesítménye bőven elég ahhoz, hogy méregerős kis autóban érezhessük magunkat, amely, ha kell, 192-t is megy. Ami pedig a váltót illeti, „alapállásban” hagyományos automataként működik, méghozzá igen okosan: a vezetési stílust, illetve a motor terhelését figyelembe véve adagolja a sebességfokozatokat. Ha ez a stílus kíméletes és a terhelés sem túl nagy, alacsony fordulatszámokon vált felfelé, és kb. 0,2 liter benzint tud lefaragni a kézi váltó 6,5 literes átlagfogyasztásából. Heveny gázadáskor viszont azonnal megérzi, mit akarunk, és egyszerre akár 3 (!!!) fokozatot is képes visszaváltani! Nekünk ezzel együtt a szekvenciális üzemmód tetszett jobban, amikor mi választhattuk meg az egyes fokozatokat, mégpedig vagy a váltókar előre-hátra pöckölésével, vagy a volán alatti karcsú kapcsolókarok segítségével. Mivel ilyenkor a gázzal is tudtunk manipulálni, kisebbeket „bólintott” az autó, folyamatosabb volt a haladás. Tény, hogy a SensoDrive váltó még így sem tesz lehetővé igazán sportos vezetést (gyorsulás 0—100 km/óra: 12,9 s, klasszikus kézi váltóval: 10,7 s), komfortja és attraktivitása viszont elvitathatatlan. A kocsi egyébként az opciókat leszámítva 528 900 koronába kerül, amivel a 2. helyen áll a C3-asok árlistáján. Kizárólag MAX alapszereltségben és 1,6-os motorral kapható. (vagy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?