Autó-motor

Citroën C3: a kis városi idealista automatával is megfizethető választás

Ha a Citroën C3 első generációjának tulajdonosa most felébredne egy hosszú kómából, garantáltan nem ismerné meg autójának aktuális változatát.
Demecs Péter

2021. június 21. 11:59

Citroën C3
Bár úgy tűnhet, a C3 aktuális generációja nőknek való autó, egy férfinak sem kell szégyenkeznie a volánja mögött - A szerző felvétele

Az autó valóban óriási változáson ment át az elmúlt közel húsz évben. Köpcösebb lett, nagyon sok korszerű technológiával pakolták tele, a tesztautó még automatával is rendelkezett. Ráadásul úgy változott meg, hogy az ára sem repült a csillagos égig.

Egymillió

Egyébként lehet, hogy nem tudták, de a Citroën a C3-at a Stellantis konszern nagyszombati gyárában gyártja már 2016-tól, s néhány héttel ezelőtt gördült ki gyárcsarnokból a C3 harmadik generációjának egymilliomodik példánya. A napi gyártás körülbelül felét teszi ki jelenleg a C3, a modell csupán egy százaléka marad Szlovákiában, a többit a világ számos országába, főként Franciaországba, Olaszországba és Spanyolországba exportálják. A Nagyszombatban legyártott egymillió C3-ból 7288 darabot adtak el Szlovákiában. A vásárlók 65 százaléka a kétszínű metálfényezést választotta, 68 százalékuk pedig az ajtókat védő Airbump szivacsot is rendelt az autóra. A véletlen műve, hogy az egymilliomodik modell szlovákiai vásárlóé lett, aki a C3 korábbi generációját cserélte le újra.
 

Galéria
C3-1
C3-2
C3-3
C3-4
+10

A váltót szokni kell

A C3 aktuális változatához ötvagy hatgangos manuális váltót, vagy hatgangos automata sebességváltót is rendelhetnek, ám ez utóbbi csak a magasabb, Shine felszereltségi szintnél elérhető az erősebb, PureTech 110 benzinmotorral kombinálva. Pontosan ezt a változatot kaptam tesztelésre.

Szubjektív benyomásom szerint ez a váltó a vártnál kicsit lassabban sorolta be az egyes sebességfokozatokat, s úgy tűnik, hogy a márka nagyobb modelljeihez kínált nyolcgangos automata zökkenőmentesebb. Nincs nagy gond vele, csak épp meg kell tanulni, milyen intenzitással tapossuk a gázpedált az egyes helyzetekben, hogy a gyorsulás effektív és lineáris legyen. A 81 kW (110 LE) teljesítményű motor ettől eltekintve kellő dinamikát biztosít, minek köszönhetően az előzéstől sem kell félni. A vásárlók többsége világszerte ezt a motort választja a C3-hoz. A modell motorkínálatát Szlovákiában egyetlen négyhengeres erőforrás egészíti ki, mégpedig a 75 kW (102 LE) teljesítményű, hatgangos manuális váltóval kombinált 1,5 BlueHDi dízelmotor.

Alacsony fogyasztás

Az egyhetes tesztelés során 5,1 literes átlagfogyasztás értem el. Hiába, a kis városi autónak és a kis (1199 cm3) motornak tagadhatatlan előnyei vannak. Amikor sztrádán haladtam 130 km/órás sebességgel, a fogyasztás csak enyhén lépte túl a hat litert 100 kilométeren. Azt is el kell mondanom, hogy nem is nagyon akartam sokkal gyorsabban menni, a 140 km/órás sebesség már nem igazán illik ennek a járgánynak, ráadásul ilyen tempónál már az utastérbe szivárgó zaj is kezd zavaró lenni. Normál tempóban viszont nincs kivetnivalóm ellene, még hosszú utakon is kényelmes, bár ez nem meglepő, hiszen a Citroën nemegyszer igazolta, hogy tud kényelmes üléseket gyártani.

S ha már a kényelemről beszélünk, minden kilométeren érezni, hogy a futómű beállításánál is elsősorban a kényelem volt a legfontosabb szempont. Az autó a kisebb útbuckákkal szemrebbenés nélkül megbirkózik. Ami az asszisztensszolgálatokat illeti, ez a kis apróság nagyon gazdagon volt felszerelve. Nem hiányoztak az automata fényszórók, az aktív vészfékező rendszer, a hátsó parkolóasszisztens, a navigációt is tartalmazó NAC médiarendszer, amelyet 7 colos érintőképernyővel párosítottak. Ennek felületén ugyan meglátszanak az ujjlenyomatok, nagy előnye viszont, hogy a képernyő matt, így erősebb napsütésnél is nagyon jól, tisztán látni.

Családnak is elég lehet

Bár kis városi autóról beszélünk, elég hely van benne. Két felnőtt, két gyerek igazán kényelmesen elfér benne, a hétvégi kiránduláshoz szükséges holmit is elnyeli a 300 literes csomagtér – ha lehajtjuk a hátsó üléstámlákat, 922 literes teret kapunk. Én a 178 centiméteres magasságommal kényelmesen elfértem a volán mögött, elég helyem volt. Sőt, akkor sem éreztem magam szűkösen, amikor beültem az igényeim szerint beállított sofőrülés mögé, ami csak igazolja, hogy az autó négy felnőtt számára is opció lehet rövidebb utakon.

Ezek a kis kompakt járgányok ideálisak a városi forgalomba vagy a városba való ingázásra. Mivel megfizethető, még akár második autóként is el tudom képzelni a családban. Ami a kivitelezést illeti, engem semmi sem zavart az autóban, a felhasznált anyagok kellemesek, bár azt azért érezni, hogy ezt az autót úgy alakították ki, hogy a lehető legolcsóbb legyen.

A járgány szerintem vidámságot sugároz önmagából. Aki az autóját saját ízléséhez szeretné igazítani, az a C3-mal igazán nem fog unatkozni, 97 különböző színkombinációt lehet megrendelni.
Mint ahogy említettem, a C3 a családi költségvetést sem fogja tönkretenni, alapban már 10 990 euróba kerül, a tesztelt autó ára pedig 16 590 euró volt.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pékek

Eltűnhet a friss hazai kenyér az üzletekből

Boris Kollár

Kollár: Akkor távozunk a koalícióból, ha nem tudjuk teljesíteni a programunkat

időjárás ősz

Friss időjárás-előrejelzés keddre

Caputova

Rendőrháború: az államfő közbelép

cekan

Galéria: 5 tényező, ami eldöntheti, hogy kórházba kerül-e a koronavírus miatt

magas vérnyomás

Nemcsak a sebességet, hanem a vérnyomást is mérik majd a rendőrök

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.