BMW M6: 507 lóerő, 330 km/óra!

Igen, annak a 6-osnak a sportváltozatáról van szó, amely „hétköznapi” kiadásban sem egy guruló közúti akadály: nyolchengeres, 4,4 literes motor, 245 kW (333 LE) csúcsteljesítmény, gyorsulás álló helyzetből 100 kilométeres óránkénti sebességre 5,6 másodperc alatt, 250 km/órás végsebesség. Természetesen leszabályozva.

Igen, annak a 6-osnak a sportváltozatáról van szó, amely „hétköznapi” kiadásban sem egy guruló közúti akadály: nyolchengeres, 4,4 literes motor, 245 kW (333 LE) csúcsteljesítmény, gyorsulás álló helyzetből 100 kilométeres óránkénti sebességre 5,6 másodperc alatt, 250 km/órás végsebesség. Természetesen leszabályozva. Ám az M betű ennél jóval többet irányoz elő, esetünkben plusz 2 hengert és – nem tévedés – 174 lóerőt. Megismételjük: ez a két átlagautónyi teljesítmény csupán az M6-os többlete a 645Ci 333 lóerejéhez képest. Látszólag már itt is abbahagyhatnánk, mert akárki mondhatná: ennél többet nem is lehet, nem is szükséges elmondani erről az autóról. Pedig dehogyisnem. Például azt, hogy nem csupán „százas sprintje” lélegzetelállító – lásd a táblázatot –, de a kétszázas tempó eléréséhez is mindössze 14 másodpercre van szüksége. A szintén a táblázatban szereplő szemérmes 250 km/órás végsebesség természetesen itt is a motor erőpotenciáljába való durva beavatkozás eredménye: enélkül körülbelül 330-at menne az autó, és ilyen „felszabadított” változata is készül. A meghajtás természetesen hátsó, a differenciálzár magától értetődő tartozék. Fékek? Tessék megítélni: 100 km/órás sebességről 36 méteren belül megáll a járgány, de kétszázról sem gurul 140 méternél tovább. Aztán van még vagy tízféle elektronikus menetszabályozó rendszer, a Forma–1-es autókéhoz hasonló hatfokozatú SMG (Sequential M Gearbox) sebességváltó, és luxus, minden mennyiségben. Mert hogy el ne felejtsük, ez egy luxuskupé, bivalyerős motorral, vezetni nagyon jól tudó és nagyon sok pénz felett rendelkező nagyfiúk számára. Ezen kívül újabb illusztrációja annak, hol tart ma az autótechnika… (vgy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?