Az Iveco vezérigazgatója ostobaságnak tartja az Euro 7-es kibocsátási normát

kipufogó

Az olasz Iveco haszongépjármű gyártó vállalat vezérigazgatója „ostobaságnak” nevezte a járművek károsanyag-kibocsátásának korlátozására tervezett Euro 7-es normát, amelyet 2025-től vezetnének be az Európai Unióban.

Gerrit Marx, szerint az EU rendelettervezete a nitrogén-oxidok és mikrorészecskék kibocsátásának csökkentésére „technikailag megvalósíthatatlan”. Megfogalmazása szerint „óriási befektetésre és erőfeszítésre lenne hozzá szükség és nem hozna semmiféle tényleges eredményt”.

Az uniós rendelkezés a tervek szerint 2025. július 1-jétől lépne életbe a személygépkocsikra és a furgonokra, két évvel később pedig a buszokra és a teherautókra is. Az EU Bizottsága emellett még külön javaslatot is tett szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási határértékek bevezetésére a nehéz tehergépjárművekre vonatkozóan. Eszerint az új nehéz-tehergépjárműveknél 2040-ig 90 százalékkal kell csökkenteni a kibocsátást, az új városi buszoknak pedig 2030-tól zéró kibocsátásúnak kell lenniük.

Marx szerint, ha a teherautó- és buszgyártóknak ilyen erőteljesen csökkenteniük kell a kibocsátást, hogy megfeleljenek ennek a jogszabálynak, akkor nincs értelme rövid távon olyan Euro 7-es szabályokat is bevezetni, amelyek a jelenlegi motorokra szigorú korlátokat szabnak, és jelentős beruházásokat igényelnek.

Marx „teljes képtelenségnek” nevezte az új Euro 7 szabvány bevezetését, amely szerinte a 27 országból álló blokk „diszfunkcionális politikai rendszeréből ered”.

Véleménye szerint a dízelbotrányt követően Brüsszel szabad utat adott az autóipar bírálóinak.

Elmondta, hogy az Iveco vizsgálja a szén-dioxid-mentesítés hosszú távú lehetőségeit és arra a megállapításra jutott, hogy a meghajtás kizárólagos villamosítása nem a megfelelő technológia a nehéz tehergépjárművek és a nagy hatótávú autóbuszok számára. Elismerte ugyanakkor, hogy hosszabb távon a belsőégésű motorok ideje valóban le fog járni, de „ahogy azt most az iparra megpróbálják felülről rákényszeríteni, az nem a megfelelő megoldás”.

A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares szintén „haszontalannak” nevezte az Euro 7 szabványok azon részét, amely a belső égésű motoros autók kibocsátási határértékeit szigorítja. Az európai autóipar szakmai képviseleti szervezete az ACEA szerint pedig szabvány csak az új autók árait emelné meg mindenféle környezetvédelmi előny nélkül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?