<p>A Volkswagen dízelbotránya kitörése óta első alkalommal kötelezett német bíróság egy autókereskedőt emissziósérték-manipuláló szofverrel rendelkező autó visszavásárlására.</p>
Dízelbotrány - Bíróság kötelezett egy kereskedőt egy autó visszavásárlására
Wolfsburg |
A Stern TV beszámolója szerint a müncheni tartományi bíróság a múlt héten kedden hozott ítéletében a tulajdonos keresetének helyt adva kötelezett egy autókereskedőt egy a dízelbotrányban érintett 1,6 literes EA189-es dízelmotorral rendelkező Seat Ibiza visszavásárlására. A Volkswagen AG szombaton megerősítette a hírt, és bejelentette, hogy az érintett kereskedő a konszernnel egyetértésben megfellebbezi a döntést. Számos bírósági döntés szolgál precedensként arra, hogy a dízelborányban érintett autók tulajdonosaitól elvárható az átalakítás kivárása - mutat rá a Volkswagen közleménye. Az autók ugyanis minden korlátozás nélkül ugyanúgy részt vehetnek a közúti forgalomban, mint korábban. Németországban eddig kilenc bírósági döntés született a témában, és már nyolc különböző tartományi bíróság utasította el a tulajdonosok hasonló keresetét. A müncheni bíróság volt az első, amelyik első fokon helyt adott a felperes keresetének. Márciusban például a bochumi tartományi bíróság utasította el egy autótulajdonosnak a jármű visszaszolgáltatására benyújtott keresetét. A kipufogógáz-tisztító rendszerben történt módosítások műszaki hiányosságnak tekinthetők ugyan, ezt azonban viszonylag könnyen el lehet hárítani - szólt a döntés indoklása. A hiba elhárításának költsége nem haladja meg a "bagatell-küszöböt", a vételár egy százalékát sem. "Jelentős kötelezettségszegés" tehát nem történt, így nem lehet elállni az adásvételi szerződéstől sem. A Stern TV szerint azonban a müncheni bíróság döntése azt emeli ki, hogy a kereskedőnek már több mint fél év állt a rendelkezésére a hiba kijavítására, ezt a lehetőséget azonban nem használta ki. A vásárlónak ezért jogában áll a vételárat visszakövetelni. A dízelbotránnyal kapcsolatban több bírósági eljárás is folyamatban van. A braunschweigi tartományi bíróságon például 46 kereset vár döntésre, amelyeket az alperesek vagy az autókereskedő, vagy a VW, illetve a Volkswagen konszern ellen nyújtottak be az autó vételárának visszatérítésére.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.