Alfa Romeo 166: Megszépült és megerősödött

Az alapformák változatlanok maradtak…(A szerző felvételei) Ennyi idő elteltével, tehát 2003-ban ugyanis jött az új Alfa 166, és a különbséget ha zongorázni nem is, de minimum szájharmonikázni lehet. Elég csak egy-egy pillantást vetni a két kocsira, és rögtön nyilvánvaló, miért. És akkor még nem beszéltünk az új, erősebb motorokról, amelyek egyike tesztkocsink erőforrása volt.

Külalak, besorolás

Az Alfa 166 a felső középkategóriába tartozik, ahol már meglehetősen rangos a mezőny: Mercedes E osztály, BMW 5-ös sorozat, Audi A6, Volvo S60, Peugeot 607, Nissan Maxima, Toyota Camry, Honda Legend és még sorolhatnánk… Az olasz kocsi jó adag sportos „feelinggel“ ötvözi az osztályára jellemző luxust, ami az említett vetélytársak közül legfeljebb a Hondára jellemző. A karosszéria alapformái – hosszú motorháztető, keskeny oldalablakok, egészében véve alacsony építésmód, késpenge formájú hátsó lámpatestek – tulajdonképpen megmaradtak, az elülső maszk viszont teljesen más. A pajzs alakú hűtőrács, amely a 147-es orrán jelent meg először, mára az Alfák legkarakteresebb családi ismertetőjegyévé vált, hiszen az új 156-os, sőt a még újabb GT is ilyet visel. Pozitív hozadéka azonban vitathatatlanul a 166-osnál a legnagyobb, hiszen a korábbi modell apró hűtőmaszkja és szintén erősen alulméretezett fényszórói nem mutattak igazán jól a reprezentatív nagylimuzi-non.

Komfort, szereltség,térkínálat

Tesztautónk Sportronic Luxury komfortfokozatú volt; a cifra titulus első fele az ötfokozatú szekvenciális automata váltót, a második pedig a kínálatban szereplő leggazdagabb szereltségi szintet jelenti. Az ABS, az EBD, a dinamikus menetszabályozó, a komplett front-, oldal- és függönylégzsák-készlet, a rádiót, navigációs rendszert, számítógépet stb. tartalmazó fedélzeti információs központ, az automata légkondi és a bőr ülőgarnitúra itt már magától értetődő, nem is beszélve a kevésbé rangos kellékekről. A megnyújtott ülőlapú foteleket rendkívül kényelmesnek találtuk; a két elülső fűthető és elektromosan állítható, a vezetőének memóriahelyei is vannak. A műszerfal nem sokat változott az elődéhez képest, de ez nem bírálat: öthüvelykes színes monitorával, esztétikusan elrendezett kezelőgombjaival attraktív volt és az is maradt. Ami pedig a térkínálatot illeti, a koffer méretével szemben nem lehet kifogásunk, a belső pakolóhelyek száma és össztérfogata azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Pohártartó például egyetlenegy sincs, a négy ajtózseb mindegyike botrányosan kicsi, a kesztyűtartót szintén másfél kategóriával szűkebbre szabták; a hiányt a műszerfal tetején, a kalaptartón és az elülső középső könyöktámla belsejében kialakított csukható bokszok hivatottak valamelyest enyhíteni.

Motor, meghajtás,menettulajdonságok

Volt ugyebár az előző 166-osnak egy 2,4 literes turbódízel motorja, amelynek 136 lóerejét és 304 Nm-es csúcsnyomatékát önérzetesen kihangsúlyozták a prospektusok. Pedig kiemelni és kihangsúlyozni igazából csak most van mit: a köbcentire azonos hengerűrtartalmú, öthengeres aggregát teljesítménye ugyanis, 10 újabb szelep beépítésének és a legújabb közös csöves befecskendező- technika alkalmazásának köszönhetően 175 lóerőre nőtt, nyomatéka pedig elérte a 330 newtonmétert. Ezt a hatalmas erőpotenciált már az automata váltó sem tudja „megölni”, amely egyébként hihetetlenül simán dolgozik és rendkívül tanulékony. Már az első néhány gázadás után alkalmazkodik a vezető stílusához, és annak megfelelően engedi kipörögni a motort az egyes fokozatokban. Hátránya, hogy picit lassú, és e tulajdonsága a sportosabb kézi üzemmódban is megmarad. A kocsi menettulajdonságairól és vezethetőségéről viszont csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni. A rugózás csak annyival keményebb a komfortközpontú nagylimuzinokénál, amennyi még nem zavaró, de már érezhetően sportos; az átlagosnál jóval direktebb kormánymű mindössze 2,3 volánfordulatot igényel egyik szélső pozíciójából a másikba; az erősen túlnyúló far jelentette repülő tömeget hatékonyan közömbösíti az alapáron 205/55-ös gumiabroncsokkal felszerelt többelemes hátsó futómű. Az erő pedig mindeközben végig velünk van, igaz, már nem „dízeles” fogyasztás kíséretében: ez döntő mértékben az automata váltóra vezethető vissza, az ugyanilyen motorral felszerelt kézi váltós típusok átlagfogyasztása 7,5 liter 100 kilométerenként.

Zárszó helyett

Az Alfa 166 változatlanul azokat hivatott megcélozni, akik a luxuskategóriát megközelítő komfortot és kényelmet hangsúlyozottan sportos szellemiséggel szeretnék ötvözni – akár egy-két pohártartó vagy ajtózseb rovására. Mindezt most már dízelmotorral is hiánytalanul megkapják, méghozzá eltúlzottnak egyáltalán nem nevezhető 1 419 900 koronás induló áron; a tesztelt modell a csúcsszereltségnek és az automata váltónak köszönhetően 1 829 900 koronába kerül.

Hengerűrtartalom: 2387 cm3

Legnagyobb teljesítmény: 129 kW (175 LE)/4000 min-1

Legnagyobb forgatónyomaték: 330 Nm/1750 min-1

Sebességváltó: hatfokozatú szekvenciális automata

Legnagyobb sebesség: 218 km/óra

Gyorsulás 0–100 km/óra: 8,9 s

Menetkész tömeg: 1580 kg

Méretek (h/sz/m): 4720x1800x1416 mm

A csomagtér űrtartalma: 490 l

Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 12,1/6,9,/8,9/100 km

Az üzemanyagtartály űrtartalma: 69 l