A halálos baleset oka: figyelmetlenség!

a

Telefonálás, a klímarendszer beállítása, a hátsó üléseken ülő gyerekekkel való vitatkozás. A rendőrség 2019-es baleseti statisztikáiból kiderül, hogy a tavaly történt halálos balesetek közel 30 százalékára a sofőrök figyelmetlensége miatt került sor. A gyalogosok mulasztásaival együtt a halálos balesetek több mint harmada azért történt, mert a közúti forgalom résztvevői nem figyeltek az útra.

Minden sofőrnek ismerős lehet a helyzet: az út hosszú, monoton, unalmas, s nagyon nehéz koncentrálni az úttestre. Ezért néha elbámészkodunk a volán mögött, elgondolkodunk, a megszokottnál tovább kapcsolgatjuk a rádió egyes csatornáit, vagy épp hosszasan telefonálunk valakivel – sokan handsfree-készülék nélkül. Ilyenkor viszont elterelődik a figyelmünk az útról, s néhány másodpercig nem is sejtjük, mi történik az autó előtt. Ezekben a helyzetekben rohamosan megugrik az esélye annak, hogy közúti baleset résztvevői leszünk.

A tavalyi balesetek közel fele azért történt, mert a sofőr megszegte az előírásokat, például azzal, hogy telefonál

– magyarázta múlt heti sajtótájékoztatóján Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány. Ha részletesebben megnézzük a statisztikákat, a tragikus balesetek oka még megrázóbb. 76 ember például azért halt meg, mert a baleset okozója nem tartotta be az előírt sebességet. 69 pedig, ami az összes haláleset 28 százaléka, azért halt meg, mert a balesetet okozó sofőr nem figyelt az útra – telefonált vagy másvalamivel volt vezetés közben elfoglalva.

Kockázatos fiatalok

A mulasztások nemcsak a kezdő sofőröket érintik, a többéves tapasztalattal rendelkező sofőrök is hibázhatnak. A tapasztalt sofőröknél ráadásul gyakran felmerülő jelenség az úgynevezett automatizált vezetés. Azokon a szakaszokon, amelyeket ismernek, amelyeket napi szinten abszolválnak, gyakorlatilag automatikusan, gondolkodás nélkül vezetnek végig, mintha automata vezetésre kapcsolnának. Ilyen helyzetekben rendkívül veszélyes lehet, ha valami váratlanul megzavarja a sofőrt: felcsörren a mobiltelefon, szemébe világít egy reklámfelület, vagy elkezd sírni a gyermek az úton. A sofőrnek azonnal reagálnia kell egy helyzetre, s ez eltereli a figyelmét az útról.

Igen, ez előfordulhat a fiatal sofőrökkel is, viszont a kezdő, kevésbé tapasztalt gépjárművezetők alapból még jobban szétszórtak. A The New England Journal of Medicine szaklap szerint például ha egy kezdő sofőr vezetés közben táplál be mobiltelefonjába egy telefonszámot, 3,3-szor nagyobb veszélyben vagy, mint egy tapasztalt sofőr. Már csak a mobil után való ágaskodás ötször kockázatosabb a fiatal sofőrök számára, a vezetés közben való elbámészkodás során pedig hatszor nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a tapasztalt sofőrök.

Érdekes

A tavalyi halálesetek oka

  • 76 személy gyorshajtás okozta balesetben vesztette el az életét.
  • A sofőrök figyelmetlensége 69 halálos áldozathoz vezetett.
  • 29 személy azért halt meg, mert a baleset okozója nem az előírásoknak megfelelően vezette a gépkocsiját.
  • 27 halálesethez a gyalogosokat érintő szabályok megszegése vezetett.
  • 10 személy a gépkocsik tilosban való előzése során halt meg, 9 pedig azért, mert a közúti forgalom valamelyik résztvevője megsértette az előírásokat.
  • halálos áldozatot követeltek a rossz letérés miatt történt balesetek, 3 halottat pedig a kereszteződéseken való helytelen áthaladás okozta karambolok.
  • 3-3 személy halt egy gépkocsi megfordulása vagy tolatása során, illetve azért, mert tilosban hajtott ki az úttestre, például egy parkolóról.

Másodpercek a halálig

Fogadtak egy hívást a telefonon vagy épp valami másra figyeltek, egy másodpercre nem néztek az útra, ám az előttük haladó autó hirtelen megállt? Ha időben észrevették a fékező autót s meg tudtak állni mögötte, akkor a szerencsésebbek közé tartoznak. Figyelmetlenségből több tízezer ilyen koccanás történik az utakon, ezeket viszont a rendőrség nem jegyzi, ugyanis a vonatkozó törvények szerint ha a karambol során nem kerül sor személyi sérülésre, s a kár sem haladja meg a 3390 eurót, akkor nem kell kihívni a helyszínre a rendőröket. A nagyobb sebesség és a figyelmetlenség kombinációja viszont már kifejezetten életveszélyes. Például az autó klímarendszerének a beállítása átlagban körülbelül hat másodpercet vesz igénybe. Ezalatt az idő alatt az autó 90 km/órás sebesség mellett 150 méteres távot tesz meg, mindezt úgy, hogy a sofőr nem figyel arra, hova megy az autója. A navigáció kezelése vezetés közben ötszörösen növeli a baleset kockázatát, ezért néhány gyártó nem is ad lehetőséget a kezelésére, míg az autó mozgásban van. Ez bizonyos helyzetekben, például amikor gyorsan kell valamit betáplálni vagy módosítani a korábban megadott címen, bosszantó lehet, másrészt gondoljanak bele: egy egyperces megálló arra, hogy átállítsuk a navigációt, még senkinek nem került az életébe, a vezetés során való kapcsolgatás viszont már igen. Megéri a kockázatot?

Érdekes

Mindig az útra koncentráljunk

  • Ha új autóba ülnek vagy olyan szolgálati gépkocsit vezetnek, amelyet nem ismernek túlzottan, akkor az autó egyes funkcióval még indulás előtt ismerkedjenek meg.
  • Amit beállíthatnak indulás előtt, azt állítsák be.
  • Az, amit vezetés közben lehet vagy kell irányítani, azt próbálják úgy megtanulni, hogy az úton ne kelljen ügyetlenkedni a rendszerrel.
  • A rádióból szóló zenét mindig a sofőr válassza ki, nagyon fontos ugyanis, hogy olyan zene szóljon, ami nem zavarja vezetés közben. Ügyeljenek a zene gyorsaságára, a dal tempója ugyanis a sofőr révén hatással van a gépkocsi sebességére is.
  • Handsfree-készülék nélkül még véletlenül se fogadjanak hívást, de ne is telefonáljanak senkinek.
  • A volán mögött beszélgetés közben kerüljék a komoly és olyan témákat, amelyek idegesítik.
  • Ha úgy érzik, kezdenek elfáradni, húzzák le az ablakot, a friss levegő segít a koncentráció visszaszerzésében.
  • Ha olyan dolog történik vezetés közben, amit mindenképp meg kell oldaniuk, például egy nagyon fontos hívás, inkább álljanak meg néhány percre, s csak azután folytassák az utat, hogy ismét százszázalékosan az útra tudnak koncentrálni.
  • Gyermekeiket először rövidebb útvonalakon szoktassák a gépkocsiban való utazásra. Ha idegesítőnek tartják a gyerekzenét, ne engedjenek ilyet, a sofőr nyugalma vezetés közben sokkal fontosabb.
  • A gyermekek nyugodtabban utazhatnak, ha megvan a saját kényelmük, ezért a megállókat az ő igényeikhez is igazítsák, s ha lehet, hagyják futkosni őket a pihenőhelyen, hogy kissé elfáradjanak.
  • Próbáljanak gondolatban előre felkészülni a lehetséges krízishelyzetekre: mi lesz, ha a gyerek összehányja magát, ha elkezdenek verekedni a hátsó ülésen, ha leesik a mobiltelefon a földre, ha ivás közben kiömlik az üvegből a víz.
  • Tanulják meg, hogy vezetés közben elsősorban a vezetésre, az úttestre kell összpontosítani. Minden más mellékes. Volán mögött minden sofőrnek egyetlen feladata van: biztonságosan célba érni.

Vezetek, később hívok

A holland SWO közlekedésbiztonsági intézet felmérése szerint ha a sofőr nem utazik egyedül az autóban, akkor az út átlagban 15 százalékát az utastársaival való konverzációval tölti. Az idő további 6,4 százalékában a mobiltelefonnal való szórakozás köti le, az út 1,9 százalékát tölti evéssel, 1,2 százalékát ivással és 1,1 százalékát azzal, hogy valamit keres, valamiért nyújtózkodik. Egyesek szerint a handsfree-készülékeknek köszönhetően órákon át lehet lehet telefonálni vezetés közben anélkül, hogy bárkit is veszélyeztetnénk. Az én véleményem szerint viszont ez sem teljesen igaz, ugyanis telefonálás közben, különösen ha munkából hívnak valamilyen probléma miatt vagy más fontos hívásuk van, a beszélgetésre fognak jobban koncentrálni. Hiába nézik az utat, ha gondolatban máshol lesznek, az ugyanolyan veszélyes, mintha nem néznék az úttestet. Ezért praktikusabb fogadni a hívást, s ha csak lehet, elutasítani a hosszabb konverzációt, mondván: vezetek, később visszahívom! Gondoljanak bele abba az időszakba, míg nem voltak mobilok. Minden hívás megvárt addig, míg hazaértünk a vezetékes telefonig. Egyébként ugyanez vonatkozik azon modern rendszerekre is, amelyek a sofőr helyett hangosan felolvassák az üzeneteket – ez is eltereli a gépjárművezető figyelmét az útról.

Az SMS-üzenetek küldözgetése még kockázatosabb, sok sofőr ezt a veszélyt is teljes mértékben ignorálja. Sokan, legalább egy rövid üzenet erejéig nem ódzkodnak attól, hogy vezetés közben is küldjenek egy SMS-t. A legrövidebb üzenet, vagy előre betáplált üzenet elküldése is minimum öt másodpercet vesz igénybe. Ezalatt az idő alatt a sofőr nem figyel az útra, az egyik keze ráadásul le van kötve üzenetírással. Tán mindenki érti, ez milyen kockázatot jelent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?