A győztesek eredménye: 1,2407 l/100 km!

Hihetetlen eredmények születtek az október 25-én megrendezett első szlovákiai takarékossági autóversenyen. A ŠKODA ECONOMY RUN résztvevői Bazinból indultak, és 173 kilométer megtétele után Duna-szerdahelyen értek célba, ahol autóikat ismét a töltőnyílás pereméig tankolták.

Hihetetlen eredmények születtek az október 25-én megrendezett első szlovákiai takarékossági autóversenyen. A ŠKODA ECONOMY RUN résztvevői Bazinból indultak, és 173 kilométer megtétele után Duna-szerdahelyen értek célba, ahol autóikat ismét a töltőnyílás pereméig tankolták. A bírák nem akartak hinni a szemüknek, amikor az 1400 cm3 alatti benzinmotorosok kategóriájában három Škoda Fabia 1.2 HTP típusú gépkocsi tartályába mindössze 2,48, 2,5, illetve 3,83 liter benzin fért, ami, akárhonnan is számoljuk, 1,2407 1,2507 és 1,9162 literes fogyasztást jelent 100 kilométerenként! Ezeket az eredményeket még a dízelkocsikkal indulóknak sem sikerült megközelíteniük, hiszen ott 3,0117 l/100 km volt a legjobb teljesítmény (Fabia 1.9 TDI). A táv megtételére egyébként 3 és fél órájuk volt a versenyzőknek, amiből a három említett páros – ugyanebben a sorrendben – 192, 195 és 180 percet használt el. Szó nem volt tehát holmi vánszorgásról, hiszen a győztes átlagsebessége meghaladta az 54 km/órát… (v)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?