8 dolog, amit az új Škoda Octaviáról tudni kell

Škoda Octavia
Prága |

Lassan már megszokom, hogy az egyes márkák a legnagyobb újdonságaikat nem a nemzetközi autószalonokon mutatják be. Ezt a szokást folytatta múlt héten a Škoda, az Octavia negyedik generációjának a világbemutatója a prágai Nemzeti Galériában volt, s az eseményről az Új Szó sem hiányzott.

A bemutató szerencsére eltért attól, amit az utóbbi hónapokban megszokhattunk. Végre nem a hibrid meghajtásra, az elektromos áramra és a környezetvédelemre fókuszáltak, az este egy rendkívül népszerű, menedzseri és családi autóról szólt, amely mindig is racionális választásnak számított. Bernhardt Maier, a  Škoda Auto igazgatótanácsának az elnöke a világbemutató során ugyan emlékeztetett, milyen hatalmas változások elébe néz az autóipar, meglepő módon viszont nem az alternatív meghajtású autókat, hanem az autonóm gépkocsikat említette példaként. Természetesen az alternatív meghajtás is szóba került, ami érthető, manapság elkerülhetetlen ez a téma. Maier viszont mindenkit biztosított, hogy az Octavia a Škoda számára a legfontosabb és legnépszerűbb modell marad. 

Aztán megjelent az Octavia. A show tökéletes volt, a hatalmas kivetítők kettéváltak, megjelent a cseh szimfonikus zenekar, amely az erre az estére komponált dinamikus számot játszotta, a hangerő egyre erősödött, s hirtelen kigördült a kifutóra a vadonatúj Octavia szürke kombi változata. A kék liftback vele szembe érkezett a nagyközönség elé. Decens, ám nagyon hatásos bemutató volt.

Ezt követően kezdődött az újságírók klasszikus, a lehető legjobb fényképért vagy videófelvételért folytatott harca. Én rendszerint nem sokkal a hivatalos rész befejezése előtt kisurranok a fő csarnokból, s lerohanok egy más helyiségben kiállított autót, amelyről a világbemutatóval egy időben rántják le a leplet. 

Octavia

1. Sokkal szebb lett

A dizájn értékelése teljesen szubjektív dolog, ezért az alábbi sorok csak és kizárólag az én személyes véleményemet tükrözik, amivel persze nem kell egyetérteni. 
Egyesek szerint az Octavia negyedik generációja nem jelent különösebb előretörést, szerintem viszont ez a járgány gyökeresen megváltoztatja azt, amit eddig a Škoda modelljeiről gondoltunk vagy tudtunk. A külső dizájn sokkal modernebb és agresszívabb, az autó rendkívül dinamikus formákat kapott.

2. Már kétszemű

Az elvárásoknak megfelelően az új Octaviából eltűntek az osztott fényszórók, bár egy LED-fénysáv azért utal az egykori vitatott dizájnelemre. A leggazdagabb felszereltségi szintekben először jelennek meg a tökéletesen működő Matrix LED-fényszórók, amelyek tökéletesen beárnyékolják az autó előtt vagy azzal szembe közlekedő gépkocsik sofőrjeit, mindezt úgy, hogy az utat ideálisan megvilágítják. 

3. Kevés vezérlőgomb

Az új Octaviából szinte minden létező vezérlőgombot eltüntettek, amit én személy szerint sajnálok. Lehet régimódi vagyok, de például a rádió hangerősségének változtatására szolgáló tekerőgomb nekem kifejezetten hiányzik. Nemcsak a multimédia rendszer kezelésére szolgálnak az érintőfelületek, a klíma és a hőmérséklet beállítására szolgáló vezérlőgombok is eltűntek. Ugyanúgy érintőfelülettel állítjuk be a belső hangulatvilágítást, a panorámatetőt és a fényszórókat. 

4. Háromzónás klíma

Ami a légkondicionálót illeti, a Škoda az új Octaviában több lehetőséget kínál. Standardnak számít az egyzónás klíma, amely nem rendelkezik a hőmérsékletszenzorral. Ennek a munkáját egészíti ki a kétzónás klíma, amely a magasabb felszereltségi szintekben lesz elérhető. Az abszolút újdonság pedig a háromzónás klíma, melynek köszönhetően a hátsó sorban utazók egymástól függetlenül is beállíthatják a hőmérsékletet. 

5. Praktikus csomagtér

A csomagtér a kombi esetében 30 literrel bővült az aktuális 640 literre, a liftback csomagterének térfogata kerek 600 liter, ami az előző generációhoz képest 10 literrel több. Ami újdonság a negyedik generációban, hogy már a liftback is rendelkezik elektromosan nyitható csomagtérajtóval, ez korábban csak a kombi esetében volt elérhető. Ugyanúgy újdonságnak számít mindkét változat esetében a lábbal nyitható csomagtérajtó – a Škoda külön dicséretet érdemel azért, hogy az új Octavia megvilágítja azt a helyet, ahova a lábunkat kell helyezni ahhoz, hogy kinyíljon az autó. Ugyanúgy lábbal tudjuk becsukni az ajtót. 

Škoda Octavia

6. Kényelmes ülések

A tervezők külön szem előtt tartották az utasok kényelmét, ezért átdolgozták az üléseket, amelyek jelenleg AGR-bizonylattal rendelkeznek. Az AGR Egyesület a hátfájás megelőzésére és kezelésére 2003-tól állít ki bizonylatokat az autóülésekre. Ha egy ülés megkapja a bizonylatot, az annyit jelent, hogy szakorvosok igazolták, valóban kíméli az utasok hátát. Az, hogy az ülések fűtöttek, annyira nem meglepő, kellemes újdonság viszont az ülések szellőztetése és főleg: a masszázs funkciói. A magasabb felszereltségi szintekben a fűtött kormánykerék is elérhető lesz.

7. Head-up kijelző

Már egy ideje hallani lehetett róla, de a múlt heti világbemutatóig nem volt egyértelmű, hogy az Octavia negyedik generációjában lesz-e head-up kijelző vagy sem. Most már mindenki tudja, hogy a kijelző elérhető lesz a modellben, ráadásul a legkorszerűbb változata, amely nem egy külön kitolódó üveglapra, hanem egyenesen a szélvédőre vetíti a fontosabb információkat: például az aktuális sebességet vagy a navigációt. 

8. Plug-in hibird

Amiről nem szabad megfeledkezni, hogy az új Octavia iV, tehát plug-in hibrid változatban is elérhető lesz, néhány kilométert színtiszta elektromos meghajtással is megtehetünk majd vele. A 115 kW teljesítményű motort 75 kW teljesítményű elektromotor fogja kiegészíteni, a rendszer összteljesítménye 150 kW lesz, a forgatónyomaték pedig eléri a 350 Nm-t. Egy feltöltésre állítólag 55 kilométert lehet majd megtenni színtiszta áramra. 
Az ugyancsak fontos árakról egyelőre nem tudok beszámolni, a csehországi árlistát is csak év végén fogják nyilvánosságra hozni. Ami biztos, hogy az Octavia negyedik generációja hatalmas előrelépést jelent, ami jó hír azoknak, akik az újdonság miatt halogatták a megrendelést.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?