10 euró lesz a német autópályadíj 10 napra

<p>Berlin. Véget ér az ingyenes autózás Európa közepén, hamarosan Németország is csatlakozik az autópálya-matricát bevezető országok táborához. Berlint az Európai Unió kritikája sem érdekli. Brüsszelnek nem tetszik, hogy a sztrádadíj ugyan mindenkire vonatkozik majd, viszont a német állampolgároknak bizonyos engedmények formájában kompenzálják a pluszkiadást, amivel diszkriminálják az unió többi állampolgárát.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Alexander Dobrindt (CSU) közlekedési miniszter ismertette részletesen a javaslatot, amelynek értelmében – ha minden jól megy, és az Európai Bizottság nem emel vétót – 2016 januárjától be lehet vezetni a külföldieket sújtó autópályadíjat. Ami ráadásul nemcsak a sztrádákra, hanem a teljes német útrendszerre vonatkozna – éppúgy, mint Svájcban –, vagyis nem úszná meg az sem, aki elkerüli az autópályát.

A tavalyi két választási kampányban – a bajor tartományi, illetve a német parlamenti választásokon – a CSU főleg a fizetős útdíj mellett kampányolt. A párt azzal érvelt, hogy ha a németek is fizetnek az úthasználatért a szomszédos országokban, Ausztriában, Olaszországban vagy Svájcban, akkor ők is járuljanak hozzá a német sztrádák fenntartásához. Ahol szóba került az útdíj, ott nagy ovációval fogadták a politikusokat.

Felméréseik szerint a bajorok 88 százaléka támogatja az elképzelést, ami már rég nemcsak bajor téma: az útdíjat ellenző német autóklub, az ADAC felmérése szerint a német autósok 55 százaléka is egyetért vele. Az észak-német tartományokban talán kevesebben, mint délen, de csak azért, mert az ottani szomszédoknál, Hollandiában vagy Dániában nincs útdíj, így ott nem érezhető ez a fajta „igazságtalanság”.

Az ördög azonban a részletekben rejlik, hiszen a németek továbbra is úgy képzelik, hogy csak a külföldiekkel fizettetnék meg az úthasználati díjat. Dobrindt miniszter ezért két javaslatot terjesztett be: az egyik arról szól, hogy 2016-tól bevezetnék az útdíjat Németországban a személygépkocsik számára (a teherautók már 2005 óta fizetnek). A második viszont arról rendelkezne, hogy a német kormány csökkentené a személygépkocsik súlyadóját, történetesen épp annyival, amennyit a tulajdonosoknak az autópálya-matricáért kellene kifizetniük.

A német útdíjat ugyanis az autók környezetkárosító hatásától tennék függővé: a Spiegel Online számítása szerint egy 2012-es diesel Volkswagen Passat után 104,5 euró lenne az éves útdíj, az erről szóló matricát ki is postáznák a tulajdonosnak. Mivel az autó után eddig 242 euró volt az éves súlyadó, ezentúl csak 137,5 eurót kellene fizetni. Egy 2003-as Honda Jazz után 94,5 euró lenne az útdíj, de épp ennyit fizet most a tulajdonos súlyadóként – ez alól a jövőben mentesülne.

A lényeg, hogy összességében a német autótulajdonosok közül senki sem fizetne többet, mint eddig. A külföldieknek az autó korától és márkájától függetlenül tíznapos vagy kéthavi matrica (tíz, illetve húsz euróért) állna rendelkezésükre, amit az interneten vagy a benzinkutaknál vehetnének meg.

Dobrindt közlekedési miniszter bízik benne, hogy ebbe a trükkbe nem köthet bele az Európai Bizottság, lévén az adózás nemzeti hatáskörbe tartozik. Az illetékes biztos, Siim Kallas a múlt héten többször is találkozott a közlekedési miniszterrel, és figyelemmel követi az eseményeket. Már korábban jelezte, hogy nem lehet közvetlen kapcsolat az útdíj bevezetése és a súlyadó csökkentése között. Németország szomszédai közül Ausztria és Hollandia is utaltak rá, hogy ha diszkriminációt tapasztalnak, akkor fel fognak lépni Brüsszelben. Aggodalmaskodik a német autóklub is, amely szerint ez nem fog átmenni a Bizottságon, ráadásul attól is tartanak, hogy a szomszédok is élhetnek ezzel a módszerrel, és így ők is diszkriminálhatják a német autósokat.

A CSU közleménye szerint a kormány csak akkor ragaszkodik az útdíjhoz, ha ez alól a németeket mentesíteni tudják. A közlekedési minisztérium 800 millió euró bevételt vár évente a matricákból, de 200 milliót elvisz a rendszer felállítása, így a nettó bevétel 600 millióra jön ki.

A pénznek lenne helye, mert a bajor párt szerint helyenként siralmas az utak állapota. A pénz mindenképpen az infrastruktúrába folyna, és nemcsak útjavításokat finanszíroznának belőle, hanem új utak építését is, például nagy szükség lenne egy autópályára München és Prága között. (nol.hu, dp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?