Ünnepek itala: a pezsgő!

A pezsgő feltalálása szorosan összefügg bizonyos borkészítési/tárolási tökéletlenségekkel. Don Perignon francia bencés apátsági pincemester még a 17. században arra lett figyelmes, hogy némi maradék cukrot tartalmazó borai tavasz táján újra pezsegnek, azaz ismét erjedésnek indulnak. Az eredetileg hibának számító jelenség anynyira megtetszett neki, hogy egy idő után szándékosan próbálta előidézni a dolgot. Az amúgy is sok champagne-i bort fogyasztó angol udvari körökben a buborékok jól szórakoztatták az angol klientúrát, majd a franciák is beleszerettek a pezsgő nektárba, amit innentől kezdve palackokban tároltak. A pezsgő hamarosan az óceánon túlra is átterjedt. Azóta is az elegancia itala, a pompa, a fényűzés szinonimája.

A klasszikus champagne-i pezsgőhöz kiváló alapanyagokból, gondosan készített kiváló alapborokat használnak. A tökéletes minőségű kész bort palackozzák, de lezárás előtt bizonyos mennyiségű nádcukros oldatot valamint fajélesztőt (ez az úgyneveztt tirázslikőr) adagolnak hozzá, majd lezárva hónapokra – olykor évekre is – békén hagyják a hűvös pincék mélyén. A palackokban lassú második erjedés zajlik le – az élesztők „megeszik” az összes cukrot. A keletkező szénsav a zárt palackban marad, ez okozza a pezsgést. Az elkészült pezsgő tehát mindig csont száraz, mert az élesztők nem végeznek félmunkát! A keletkező élesztős üledéket megfelelő kézirázásos technikával a fejre állított palackok nyakába, a dugóra csúsztatják, majd speciális technológiával a bent uralkodó nagy nyomással kilövetik. Az így megtisztult pezsgő palackjában a kilövetés miatt keletkezett kis hiányt úgynevezett expedíciós likőrrel töltik fel, amelynek összetétele határozza meg a pezsgő végső jellegét.