Agro

Teljes gőzzel előre!

Egy új gép vásárlása pozitív fordulatot, új lendületet adhat a gazdaságnak, azonban az új gépet is karban kell tartani, rendeltetésének megfelelően kell alkalmazni, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle.
Czigler Mónika

2020. április 14. 09:58

agroservis

A gépek eladása tehát csak az első lépés, ugyanolyan fontos, hogy a géptulajdonos elégedett legyen a szervizzel. A szakszerű és gyors alkatrészellátás, illetve csere dönthet arról, hogy a következő gépcserénél a gazda hűséges marad-e a márkához, illetve a kereskedőhöz.

agroservis 1

A komáromi Agroservisnél nem elégedtek meg azzal, hogy értékesítik, majd szervizelik a gépeket. Gondoltak egy újat, és a John Deere gépek kezelését illetően egyhetes iskolázást tartottak február közepén a nyitrai Agrokomplex területén. Bár a John Deere gépekre a különböző helyszíneken az év folyamán eddig is tartottak iskolázásokat, most egy helyszínre összpontosították a sokkal nagyobb szabású összejövetelt.

Az újszerű kezdeményezés nem várt sikerrel zárult. A kb. 1800 meghívott közül 1400 jelen volt a rendezvényen. Nem véletlen, hogy az egyedi ötlettel épp az Agroservis jött, hiszen az 1993-ban létrejött, akkoriban még csak a John Deere gépek árusítására fókuszáló vállalat folyamatosan újít nemcsak a márkakínálat szélesítését illetően, hanem az eladási helyek és a komplex szolgáltatások bővítésében, illetve az elérhető és minőségi szerviz garanciájában is. Az Agroservis a John Deere egyetlen autorizált eladója, biztosított a FarmSight szolgáltatás, a hibajavító programokhoz való hozzáférés, illetve az ingyenes szerviz.

agroservis 2

Az iskolázáson a John Deere gépek kezelőinek, illetve mechanizátoroknak nyújtottak betekintést a biztonságos működtetést, karbantartást illetően. Azt is megtudhatták a résztvevők, hogy hogyan lehet növelni a gépek teljesítményét a költségek csökkentése mellett.

Mivel a mezőgazdasági szektorban, így a gépkezelőket, mechanizátorokat illetően is hatalmas a szakemberhiány, a felmerülő problémára az Agroservis az ún. PowerGard proaktív szervizzel és karbantartási tervvel reagált. A gazdaságosság nagyban függ a gépek megbízható működésétől, fontos a napi szintű karbantartás, illetve állapotfelmérés.

agroservis 3

A gyakorlat azt mutatja, hogy a gépek teljesítménye sokszor nincs teljes mértékben kihasználva, bár a „teljes gázzal előre” elve nemcsak a teljesítményre lenne pozitív hatással, hanem a gépkezelő sem fáradna bele annyira a munkába. Itt természetesen nemcsak a gépek gyorsaságra kell gondolni, egy sor olyan művelet is van, amivel a gépek teljes kapacitása hatékonyan kinyerhető.

agroservis 4

Többek közt erről is szó volt az iskolázáson, emellett pedig az Agroservis felsorakoztatta a John Deere gépek új tavaszi kollekcióját.

(-er)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
čaputová k

Čaputová és a NATO-tagállamok elnökei követelik, hogy Oroszország azonnal vonuljon ki az annektált ukrán területekről

hirman k

Hirman: Az időjárás sem ment meg minket, kemény télre kell felkészülnünk

szurkolok k
Frissítve

TRAGÉDIA: Több százan meghaltak egy focimeccsen, miután szurkolók elözönlötték a pályát (VIDEÓ)

kadirov

Kadirov atomfegyverek bevetésére szólította fel Putyint

kamion k

Oroszország kitiltja az európai közúti fuvarozókat

pisztoly

Részeg rendőr lövöldözött Felsőszeliben, mert hangosan ugatott a szomszéd kutyája

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.