Télen is szedhető zöldségek

A hideg téli napok ugyan nem alkalmasak a kerti munkákhoz, de napokig tartó enyhe időben még decemberben is kimerészkedhetünk a kiskertbe. A tél beálltával már csak a rövid tenyészidejű zöldborsót lehet elvetni, természetesen csak az enyhébb fagymentes napokon, 8–10 cm mélyen, a jövő évi átteleltetéshez.

A hideg téli napok ugyan nem alkalmasak a kerti munkákhoz, de napokig tartó enyhe időben még decemberben is kimerészkedhetünk a kiskertbe. A tél beálltával már csak a rövid tenyészidejű zöldborsót lehet elvetni, természetesen csak az enyhébb fagymentes napokon, 8–10 cm mélyen, a jövő évi átteleltetéshez. Az ilyen fajta tél alá vetésnél, amikor a levegő erősen lehűl (4–5 C fok alá), és ezt követően ültetjük el a magvakat, a tavaszi vetéshez képest korábbi termés érhető el. A dughagymák közül csak a csávázott hagymák megfelelőek a téli ültetéshez. A korábbi ültetésűeket meg kell szabadítani a kórokozóktól, nehogy tovább fertőzzék az újonnan ültetett hagymákat. Fóliatakarás alatt a sóskaágyás is eredményezhet kora tavasszal szedhető leveleket. Ez a takarás nem csak a növény fejlődését segíti elő, de megvédi a kórokozóktól is. Ilyen védőtakarás szükséges a feketegyökér, a pasztinák és a tormák fölé is. Területüket szalmával kell befedni, így fagymentes lesz a talaj alattuk. Egyébként a téli hideg nem különösebben ártalmas ezekre a növényekre. A téli póréhagyma akár egész télen szedhető.

A feketegyökérnél ügyelni kell a leszedésre, mert ha megsérül vagy a benne lévő folyadék kifolyik, akkor elértéktelenedik. Leszedve, tárolható a pincében, hűvös, nyirkos homok közé rétegezve, ügyelve a homok állandó nedvességére, ellenkező esetben kiszáradhat és megfonnyad. A brokkoli kb. 80%-os biztonsággal képes átvészelni a nem túl zord teleket, még a szabadban is.

A bimbóskelt az első fagyok beállta előtt időszerű leszedni, de még később is lehetséges. A téli fajtáknak a növekedése a tél beköszöntésekor sem áll le, csak természetesen nagyon lelassul. Leszedni csak a kellő nagyságot elért bimbót lehet. Mindig csak annyi kerüljön leszedésre, amennyit éppen elfogyasztunk. A csicsóka jobban átvészeli a telet a talajban, mint egy pincében vagy tároló helyen. Ezért szintén csak annyit szedjünk le, amennyire éppen szükségünk van.

Az eltárolt zöldségfélék folyamatos ellenőrzést igényelnek. Ilyenkor a káposztafejekhez, a karalábé gumóhoz és a karfiolrózsákhoz hasonlóan a gyökérzöldségek (pl. sárgarépa, petrezselyem, pasztinák, téli retek, és zeller) is gondos átválogatást igényelnek. Tárolási helyük hőmérséklete pedig lehetőleg 0–2 C fok között legyen. Az eltárolt burgonyát is gondosan át kell válogatni, tárolási hőmérséklete 4–5 C fok között legyen. (Ezermester)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?