A trágyák lehetnek növényi eredetűek, vagy származhatnak az állattenyésztésből. Sajnos az állattenyésztés visszaesése miatt manapság kevés az istállótrágya, viszont granulátum, vagy pellet formájában az megkapható a kereskedőknél, így sokkal egyszerűbben visszajuttatható a szerves anyag a földbe.
Szerves trágya pellet formájában
Korábban a legelterjedtebb trágyázási forma az istállótrágya volt, amely tartalmazta az állat ürülékét és vizeletét is, valamint magát az almot. Az alom milyenségének is fontos szerepe volt, az volt a jó, amelyik jobban felszívta a vizeletet. A vizeletben lévő nitrogén ugyanis nagyon gyorsan nitráttá alakult át. Az ilyen jellegű trágya a nitrogén mellett sok káliumot, de kevés foszfort tartalmaz.
Az állati eredetű trágya értéke függ a takarmány minőségétől, az állat fatájától is. Az állatállomány létszámának rohamos csökkenésével azonban egyre nehezebb lett az istállótrágyához való hozzáférés. A hasznos mikroorganizmusok számára viszont nincs elegendő tápanyag, így nem képződik humusz.
Mit tehetünk?
Az egyik megoldás a zöldtrágyanövények vetése, a vetésforgó betartása, a szerves eredetű hulladék (komposzt) valamint a hígtrágyák és a szennyvíz iszapok szilárd fázisának kijuttatása. A szerves anyagot azonban pellet vagy granulátum formájában is visszajuttathatjuk a földbe. Vásárolhatunk marha-, vagy tyúktrágyát is ilyen formában. A tyúktrágyáról egyébként már az ókori rómaiak és görögök is úgy tartották, hogy a marhatrágyánál jobb a tápértéke. A pellet, illetve granulátum formájában történő trágyázás előnye, hogy könnyebben kijuttatható a földterületre, gyárilag pedig kiirtják belőle a kórokozókat, kártevőket, gyommagvakat. Javíthatják a talaj struktúráját, beindítják a talaj biológiai aktivitását, segítik a gyökérfejlődést. A növényt kiegyensúlyozottan és optimális mértékben látják el tápanyaggal.
Szerves trágya formái
Attól függően, hogy a növény éppen milyen tápanyag-utánpótlást igényel, megkülönböztetünk nitrogén-, foszforsav- és kálitrágyaféléket. Az egyes növényeknek a fejlődés fázisaiban különféle a tápanyagigényük, ezért különféle összetételű trágyát kívánnak. A tápanyag-utánpótlás mennyisége függ az előveteménytől, a talaj tápanyagtartalmától, illetve a klimatikus feltételektől is.
„Tudni kell, mikor milyen készítményt alkalmazzunk. A trágyában lévő baktériumok elősegítik a tápanyag felvételét a növények számára”
– magyarázta Ballán László, a somorjai Agrointer tulajdonosa.
Hozzátette, az általuk forgalmazott készítmények gyorsan hatnak a talaj termőképességére, biztosítják a tápelemek fokozatos felszabadulását, javítják a fémek, mint például a cink, mangán és vas jobb felszabadulását. „Az Italpollina, a Guanito, a Sonar 8-20-3 és a Tribu trágyák segítségével 20–25%-os többlethozamot is el lehet érni. Ezen készítmények rendszeres alkalmazásával 4-5 év után akár kihagyható is a műtrágya. Manapság, amikor az Európai Unió is korlátozni akarja a vegyszerek és a műtrágyák alkalmazását, ez nagy segítséget jelenthet a gazdáknak. Pozitívumaik, hogy alkalmazásukkal a talajban lévő hasznos élőszervezetek számára semmilyen káros anyag nem kerül a talajba, és a halott föld újra életre kel” – tette hozzá Mgr. Zólyomi István, a cég képviselője.
(czm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.