Semmi jót nem hoz a kicsik és nagyok megkülönböztetése

tejtermelés

A Szlovákiai Tejtermelők Szövetsége nem ért egyet a mezőgazdasági minisztérium azon törekvésével, hogy a tejtermelőket kicsikre és nagyokra sorolja be, és ez alapján kapjanak támogatást a vidékfejlesztési programból.

Margita Štefániková, a Szlovák Tejtermelők Szövetségének elnöke elmondta, pozitívan értékelik az akaratot, amely a szlovákiai tejtermelők támogatására irányul, hogy azok felzárkózhassanak az európai gazdákhoz. Azonban nyugtalanítja őket például az a megkülönböztetés, amely a felhívás alapján kicsikre és nagyokra osztja a gazdákat. Így pedig majd különféle kritériumok alapján fogják értékelni a beküldött kérvényeket. Ilyen például az, hogy a kisebb vállalatoknál nem veszik figyelembe azok gazdasági és pénzügyi helyzetét, amelyet viszont a nagyvállalatoknak fel kell mutatni. Ez azonban csak egy a kiragadott különbségek közül. A tejtermelők szövetsége úgy tartaná igazságosnak, ha azonos lenne a mérce a kicsik és nagyok számára is, hiszen épp a nagyobb vállalatok a mérvadóak a nyers tehéntej előállításában. A tavalyi felmérések szerint ugyanis a fejőstehenek 92 százaléka olyan farmokon él, ahol több mint 500 tehenet tartanak.

A szövetség továbbá azt kéri, hogy elsődlegesen azok a kérvényezők legyenek támogatva, akik eddig még nem merítettek az aktuális programidőszakból pénzforrást. A 160 milliós keretből, amely az állattenyésztés és speciálisnövény-termesztés közt lenne szétosztva, 70%-ot javasolnak az állattenyésztés fenntartására elkülöníteni.

(-er)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?