Segítség az ökológiai gazdálkodás híveinek

flóraservis

Manapság egyre inkább kezd előtérbe kerülni az ökológiai gazdálkodás. Ennek egyik oka a környezetvédelem, a másik a saját magunk egészsége. Az ökológiai gazdálkodásnak köszönhetően jobb beltartalmú gyümölcsöt, illetve zöldséget termelhetünk, emellett pedig óvjuk is a környezetet. Ez a termelési mód azonban sok kihívást rejt magában.

A vegyszereket illetően manapság rengeteg előítélet hangzik el, viszont azt is tudni kell, hogy ezek alkalmazása nélkül valószínűleg éhínség támadna a földön. Az Európai unió rengeteg hatóanyagot von ki a forgalomból, amely nem csak a mezőgazdaságban dolgozókat, hanem a kertészeket is nagyon kellemetlenül érinti. Emiatt ugyanis egyre inkább gyérül a kémiai szerek száma, és azt is előidézheti, hogy a meglévő vegyszereket többet kell alkalmaznunk ahhoz, hogy megvédjük a termésünket. Ehhez még hozzáadódik a rezisztencia kérdése is, vagyis a készítmények hatékonyságának a csökkenése a kórokozókkal, kártevőkkel szemben. A rezisztencia kialakulása részben a mi hibánk is, amennyiben nem tartjuk be a vegyszer alkalmazására vonatkozó előírásokat.

Ilyen nehéz helyzetben jöhetnek segítségünkre a biológiai készítmények, amelyeknek nem feltétlenül kell helyettesíteniük a vegyszereket, hanem ezeket kiegészítve is alkalmazhatjuk őket, hogy növeljük azok hatékonyságát. Azt azonban ez esetben is szem előtt kell tartani, hogy csakis a rendeltetésének megfelelően alkalmazzuk őket.

A termeléshez való helyes hozzáállással csökkenthetjük a talaj degradációját, a talajeróziót, hozzájárulhatunk annak javításához, a jó egészségi állapotának a növeléséhez, hogy a növényeink abban jól érezhessék magukat. És ha a növények jól érzik magukat, akkor ellenállóbbak is lesznek, és magasabb termést hoznak.

Az ökológiai gazdálkodás a mezőgazdasági termelés leginkább környezetbarát változata. A lényege az, hogy hosszú távon fenntartható gazdálkodást biztosít, nem rongálja a talajt, nem károsítja a környezetet, nem szennyezi a vizeket, alkalmazásának köszönhetően pedig a növények és gyümölcsök értékesebb beltartalommal rendelkeznek.

Ha az ökológiai termesztés hívei vagyunk, és a biológiai szereket részesítjük előnyben, figyelembe kell venni azt, hogy minden növénynek mások az igényei. Emellett azt is tudni kell, hogy az átállás nem mehet egyik napról a másikra, a teljes átállás legalább 2-3 évet igényel.

Azonban addig is alkalmazhatunk a termesztésben olyan készítményeket, amelyek elősegítik a vegyszeres kezelés hatékonyságát, vagy kiegészítik azt. Ahogy azt fentebb is említettük, az egészséges növény alapfeltétele az egészséges talaj. A talajban pedig nagyon izgalmas élet zajlik. Számos mikroorganizmus dolgozik azon, hogy olyan enzimeket termeljen, amelyek segítenek csökkenteni a betegségeket előidéző kórokozók számát, illetve „meggyógyítani” a kártevők okozta „sebeket”. Ráadásul segít a rezisztencia megelőzésében is a kártevőknél. Ilyenek például a mikorrhizagombák és rizobakériumok. Ezek ráadásul a klímaváltozás okozta stresszhatásokat is képesek csökkenteni. A Flóraservis kínálatában olyan készítmények is megtalálhatók, amelyek nem csak talajba, hanem a levélre alkalmazva is védenek a kártevőkkel és a kórokozókkal szemben, az oldalukon pedig (www.floraservis.sk) szívesen adnak tanácsot a készítmények alkalmazásával kapcsolatban. Néhány tipp a Flóraservis ajánlásából:

Calmati (levélre)

A gyümölcsfák és a szőlő ismételt permetezésére szolgáló folyékony biokészítmény. Növeli a kezelt növények ellenállóképességét a gombabetegségek (pl. lisztharmat, peronoszpóra) ellen.

Effetto (levél/ talaj)

Folyékony biokészítmény. Használható szántóföldi kultúrák, zöldségfélék, gyümölcsfák, szőlő és dísznövények permetezésére vagy beöntözésére. Növeli a kezelt növények ellenállóképességét a kártevők ellen.

Mirato (levélre)

Zöldségfélék, szántóföldi kultúrák és dísznövények permetezésére szolgáló folyékony biokészítmény. Növeli a kezelt növények ellenállóképességét a kártevők (főleg a legyek és lepkék lárvái) ellen.

Righello (talajba)

Vetéskor vagy ültetéskor a talajba dolgozható granulátum. Növeli a kezelt növények (zöldségfélék, dísznövények, szántóföldi kultúrák) ellenállóképességét a talajlakó kártevők ellen.

(A cikk szponzorált promóciót tartalmaz.)

Bővebb info:

 

www.postreky.sk

 

www.bacaro.eu

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?