Agro

Ősszel vethető kedvenceink

Bár a kertből lassan eltűnik minden idei zöldség, vannak olyanok, amelyeket már most újra lehet vetni, hogy kora tavasszal frissen fogyaszthassuk őket.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2019. október 17. 12:30

Vöröshagyma

Ha tavaszi főzőhagymát szeretnénk május végén fogyasztani, itt az ideje a vetésének. Az ősszel vetett hagyma majd áttelel, ezek a fajták rövidnappalos hibridek. Humuszban gazdag, középkötött, nem cserepesedő, morzsalékos, jó vízgazdálkodású területeken vethető. Az előveteménye lehet korán felszedett sárgarépa, fejes saláta, korai káposztaféle is. A nyári szárazság után a talaj előkészítése az előnövény betakarítása után öntözéssel folytatódik. Legalább 25 mm vízzel öntözzük be a területet, majd forgassuk meg. Sima, aprómorzsás magágyat készítsünk. A magokat 3-5 cm mélyre vessük, 30 cm sortávolságra. A magvetést hengerezzük le, és adjunk kelesztő öntözést. A növényeknek a fagyok beálltáig el kell érniük a ceruzavastagságot, ezért nitrogén-, foszfor- és káliumtrágyát adhatunk indítóként. A túl vékony hagymák kifagyhatnak, a túlságosan megerősödött hagymák pedig magszárba mehetnek.

Spenót és sóska

Mindkét levélzöldségünk ősszel is vethető. A spenótból olyat vásároljunk, ami ősszel vethető, mivel az egyre rövidülő nappalt sok spenótféle nem szereti. Kevés kártevőjük, betegségük, így vegyszerezés nélkül is termeszthetjük. Hőmérsékleti optimumuk 16˚C körüli, de áttelelő fajtáik a –10–15˚C-ot is elviselik. Erős karógyökerük van, a talaj iránt sem érzékenyek. A spenótot 30 cm sortávolságra vessük, a vetés mélysége 2-3 cm legyen, tőtávolsága 3–5 cm. A sóska apró, olajos magja nehezebben csírázik, csak nagyon jól előkészített, leülepedett talajba vethető. Általában tőosztással könnyebb szaporítani. Mindkét levélzöldség levelét tépjük, ne késsel vágjuk, hogy az újrahajtatáshoz szükséges szívleveleket ne sértsük meg. A felesleg le is fagyasztható.

Vajrépa

Alakját tekintve hasonlít az őszi retekhez. Fehér, gömb és lapított gömb változatai léteznek. Tenyészideje 100 nap, 45 cm sortávolságra vessük a magokat. Tőtávolsága 15 cm legyen, hogy ki tudjon fejlődni az alakja.

Rebarbara

Ne feledkezzünk meg ennek az igénytelen növénynek a szaporításáról sem, ez is most aktuális. Évelő, szárazságtűrő, ásványianyag-tartalma jelentős. Húsos levélnyelét már kora tavasszal szedhetjük, amikor még kevés friss zöldség van. Félárnyékos hely is megfelel számára, a talaj iránt igénytelen, 8–10 évig is terem. Tőosztással egy kifejlett többéves rebarbarát több dugványra szedhetünk szét. Ezeket ősszel kb. 30 cm mély gödörbe ültetjük, betakarjuk, és alaposan beöntözzük. Nagy a területigénye, legalább 1,5 x 1,5 m. Második, harmadik évtől kezdhetjük vastag, húsos leveleinek szedését. Ha virágzatát időben eltávolítjuk, a levélnyelei nem rostosodnak el sokáig.

Fejes saláta

Régi eljárás szerint fólia nélkül is termeszthetünk némi kockázattal kora tavaszra fejes salátát. Az utóbbi évek telei nem voltak túlságosan hidegek, és az előrejelzések szerint, nem is lesznek azok. Ha viszont túl korán kiültetjük a palántát, hosszú nappalos viszonyok között inkább magszárba megy a növényünk. Ha pedig túl későn vetünk, nincs a növénynek elég ideje megfelelően begyökeresedni, és ezért télen kifagyhat. Tapasztalatok szerint szeptemberben vessük el a magokat, így a palántákat október elején, közepén kiültethetjük. Persze az áttelelés kockázata így is fennáll. Csak talajlakó kártevőktől mentes területre ültessük. Csapadékos idő esetén a megerősödött növényeket a botritiszes rothadás megelőzése céljából permetezzük le nagy lémennyiséggel, jusson a gyökérnyaki részre is. Szerves trágyát csak homoktalajon vagy túl kötött talajon adjunk. A kinevelt palántákat 30 x 30 cm tőállásba ültessük ki, előtte adjunk kálium- és foszfortrágyákat a talajba. Ha túl hidegre fordulna télen az idő, takarjuk szalmával vagy fátyolfóliával Május elején már szedhető lesz.

Szamóca

Ne feledkezzünk meg a szamóca telepítéséről sem. Az anyanövényről leválasztjuk az ostorindákon fejlődő növényeket, és ezeket elültetve az új növénykék a fagyok beálltáig kellőképpen meg tudnak majd gyökeresedni. Napsütötte, védett helyet válasszunk számára. Időben készítsük el a talajt számára bőséges komposzttal, érett marhatrágyával. Speciálisan a szamóca alá szóló trágyaféleségeket is árusítanak. Az elültetett indák között legalább 30 cm tőtávolság legyen. A megfelelő fajta kiválasztásakor döntsük el, hogy egyszer vagy több alkalommal termő szamócát ültetünk-e.

Fucsek Margit kertészmérnök

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Bugár: Úgy döntöttem, Érsek lesz a listavezető

Újabb női holttestet találtak Pozsonyban, de a rendőrség szerint nincs sorozatgyilkos a városban

Dzsudzsákról, Hamšíkról, Hapalról és Bénesről

Kocsmafilozófia haladóknak

Vegyük komolyan a szűrést!

A Szkripal-ügyhöz lehet köze a Jaroslav Naď ellen indított eljárásnak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!