Növényvédelmi tennivalók a bogyósokban

Tavaly erősen károsított a köszméte és ribiszke amerikai lisztharmata. A kórokozó a növényeken telelt, a kis levelek megjelenése után rövid időn belül megtörténhet az első fertőzés, ezért megelőző jelleggel javaslom a védekezést kéntartalmú készítménnyel.

Tavaly erősen károsított a köszméte és ribiszke amerikai lisztharmata. A kórokozó a növényeken telelt, a kis levelek megjelenése után rövid időn belül megtörténhet az első fertőzés, ezért megelőző jelleggel javaslom a védekezést kéntartalmú készítménnyel. Ha nem sikerült kivédeni támadását, akkor több hullámban fertőzi növényeinket, rámegy a gyümölcsre is, különösen igaz ez párás, melegedő időjárásban. Szintén korán fertőz a ribiszke és köszméte levélhullató betegsége. A levelek foltosodása, növekedésük leállása, majd lehullásuk jelzi a fertőzést. Ellene kaptán hatóanyagú készítmény használata ad védelmet. A ribiszke rügyeit a rügyatka támadja meg igen korán. Azt látjuk, hogy a rügy nem hajt ki, torzult leveleket hoz. Ellene speciális atkaölő szerekkel lehet védekezni. A kihajtott kis leveleken elsőként a levélpirosító levéltetű kártételének jellegzetes tüneteit (hólyagszerűen torzult levél, pirosas színeződés) látjuk meg. Idén később jött elő, de melegebb fekvésben már megtalálták. Ellene az új típusú nikotinszármazékok valamelyike eredményesen használható. A ribiszke szitkár rajzása későbbre várható, ám lárvája a vesszőkben telel. A károsított vesszőket elég nehéz felismerni, de kihajtás után elég szembetűnő a károsítás (hiányosan hajt ki a vessző, esetleg egy szakasza fonnyadni kezd), s még ilyenkor is ki lehet vágni a fertőzött vesszőket. Itt az ideje a szamóca ágyások rendbetételének is. Ez elsősorban gyomlálást jelent, illetve ahol nem fóliatakarást alkalmaznak, ott valamilyen „szigetelő” anyagot (leggyakrabban szalmát) szoktak a tövek köré tenni, hogy az érő gyümölcs ne érintkezzen a talajjal, ezzel is csökkentve a szürkepenészes rothadás veszélyét. A szalma sajnos gyom magvakat tartalmazhat, s az ágyások a mi munkánktól gyomosodnak el. A szamóca lombozatát már egész korán támadják a károsítók. Ha a szívlevél nem bomlik ki, vagy torzult leveleket látunk, azt valószínűleg a szamócaatka okozta. Később ez a tő elsatnyulásához vezet, tehát érdemes megvédeni állományunkat. Speciális atkaölő szer alkalmazása indokolt, de külön figyeljünk az élelmezés-egészségügyi várakozási időre, hiszen ezen termékeknél ez gyakran hosszú, ugyanakkor a szamóca röviddel a virágzás után már neveli termését. Gombabetegségek is megtámadhatják a leveleket, általában foltosodás a tünet. Ezek ellen réztartalmú készítmények, esetleg réz és szerves hatóanyag kombinációk javasolhatók. (MR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?