Köztesnövényeit is elhozta a KWS

KWS

Nagyon sokan megálltak a KWS sátránál az udvardi mezőnapokon, volt is mivel büszkélkednie a cégnek. Összesen hat repcehibridet, cukorrépát, napraforgót, és köztesnövényeinek keverékét is sorba állította Udvardon.

Kovács Tamás területi képviselő elmondta, hogy az összes repce közül az Umberto KWS mutatkozik a legszebbnek. „A gazdák ezt is keresik a leginkább, valószínűleg ez kerül idén az eladási listánk élére. Tavaly is sokan érdeklődtek iránta, ekkor kifogytunk a vetőmagból, és a hozzá hasonló társát, a Cristiano KWS-t kínáltuk helyette” – mondta.

Kovács Tamás szerint az idei évben a repcét nem károsították nagy mértékben a kártevők, most már nem is lesz túl sok dolga a gazdáknak, csak a megfelelő időben kijuttatni a deszikáló készítményeket, illetve a ragasztóanyagokat, hogy a becők idő előtt ne pattogjanak fel, és ne peregjenek ki. Hozzátette, a KWS repcéinek túlnyomó többsége rendelkezik olyan génnel, amely megfelelő ellenállóságot biztosít a becőknek a kipergéssel szemben.

A KWS képviselője mindhárom köztesnövény-keverékét vázolta. Az első olajretekből, mustárból, pohánkából, sárgarepcéből, napraforgóból, lóheréből, facéliából és bükkönyből áll. Ezt július-augusztus folyamán, az elővetemény betakarítása után érdemes vetni. Hosszú ideig takarja a földet, lehetővé teszi a foszfor jobb hozzáférését, leköti a légköri nitrogént, és gátat szab a gyomok terjedésének.

A másik keveréket főként a repce után ajánlott vetni, mert nincs olyan összetevője, amely lehetővé tenné a káposztafélék rákbetegségeinek tovább terjedését. Ez a keverék pohánkát, lóherét facéliát és bükkönyt tartalmaz. Segíti a biomasszában a tápanyagok elraktározását, július-augusztus folyamán vethető.

A harmadik keverék repcéből, olaszperjéből és rozsból áll. Ez a keverék az előzőkkel szemben nem fagy ki, tehát egész télen takarja a talajt. Repce- és gabonafélék után is ajánlott, augusztus-október folyamán vethető. Megakadályozza, hogy a tél folyamán elvesszen a talajból a tápanyag, gátat szab a gyomok terjedésének, segíti a tápanyag elraktározását a biomasszában.

Kovács Tamás még hozzátette, mindhárom vetőmagkeverék csökkenti a talajerózió veszélyét, a talaj jobb átszövését, illetve aktivizálja a talajban lévő mikroorganizmusokat. Az udvardi mezőnapokkal kapcsolatosan pedig elmondta, nagyon színvonalas rendezvény, amely nyugat-európai viszonylatban is megállná a helyét bárhol, ezért semmiképp sem hagynák ki a lehetőséget, hogy itt legyenek.

(cz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?