Június a veteményesben

CSANDA GÁBOR

Közben a vihar azért csak megdöntötte megint a borsósorokat, fekszik a földön a szélső kettő – mégis kellett volna ide valamilyen szélfogó vagy támaszték, mondjuk, két sor kukorica. Vagy egy nyúlgát. Mondja a szomszéd (nem a kertszomszéd, hanem a lakótelepi, akinek az Erdőháton van kertje), hogy náluk meg kidőlt a kerítés egy része, s a nyulak meg az őzek mindent lelegeltek, például az epret is, tövig. Azért csak jobb, ha a kert is faluhelyen van, gondolom magamban, eleve a kertnek is jó, ha tartozik valahová, egy faluközösségbe, és ha felhangzik a falurádió („Értesítjük a lakosságot, hogy csippel látják el a kutyákat…”) vagy az ócskás („Fölvásárlunk öreg akkumulátorokot, drótokot, kábelokot…”), a kertész is úgy érezheti, tartozik valahová.

Mindenesetre a borsót

óvatosan ajánlatos jobb belátásra bírni, s visszaállogatni, alulról folyamatosan szedni, mert bizony a földön hamar nyákossá válnak a szárak, és seperc rohadni kezd a tő. Ettől függetlenül az idei idény a borsóé lesz, az már biztos, na meg a burgonyáé: alig hihető, milyen gyorsan kinőtte a kétszeres töltögetést is, és már elvirágzott. Mindjárt megnézzük, mi a helyzet az újkrumplival (kissé lemossuk, nem egészen puhára főzzük, pici kacsazsír, só, egy marék petrezselyemzöld – kész az ebéd). A borsók közt a cukorborsó szedhető már, meg vagy két hete a Rajnai törpe – törpesége a szár magasságára vonatkozik, nem a hüvely méretére, igaz, idén a szára is térd fölöttig ér; ez a törpe, ez a törpe, mondogatjuk kikerekedő szemmel, még ekkora törpét, dicsérgetve, hogy tudja, megbecsüljük itt, a szűkre szabott pátriában, hogy ő is érezze, jobb neki a Felvidéken, mint a Rajna mentén.

Az epernek már eddig se

hiányzott a csapadék, sajnos, amilyen szép a lombja, a termés oly hamar penészedne is, ha hagynánk, de közben, gazosodván a sorközök is, csak akad néhány ott felejtett szem, alighanem a békák legnagyobb örömére. Az eper gyomirtása nem várathat magára: mihelyt a sorközök járhatókká válnak vagy felszikkad egy délelőttre a talaj, azonnal lássunk neki, később ugyanez már sokkal nagyobb fáradságba fog kerülni, s számolni kell a mindenfelé tekergő új indákkal is. Ha kaszáljuk a füvet, a vágadékból mindenképp szórjunk a sorok és a tövek közé is, ha nincs fű, bodzalevéllel takarjuk a földet. A bodzalevél és a bodzaág sokak szerint jó vakondriasztó is, nálam még nem vált be: az én vakondjaim (elnézést ezért az egyes szám első személyért és a kisajátító birtokjelért, de már aligha tudnék meglenni nélkülük, legalábbis így gondolom, mert még sosem hagytak magamra) a bodzabokrok tövét is rendre föltúrják.

Tekintetünket följebb emelve fordítsuk figyelmünket a szőlőre. Épp virágzik, tehát nem permetezzük, és a fürtök közt is csak óvatosan babrálgatunk. A kötözött tőkétől vagy a kihúzott dróttól elhajló hoszszabb vesszőket gondosan rögzítjük, nehogy a szél kárt tegyen bennük. Hónaljazunk, vagyis kicsípjük a levéltőből sarjadó hajtásokat, lehetőleg minél zsengébb korukban. Így egyrészt szellősebb lesz a tőke és a nap is jobban át tudja járni, ezért kevésbé lesz hajlamos a betegségekre, másrészt a friss (permetet nem látott) hónaljhajtások

a peronoszpóra

első forrásai és biztos terjesztői. Ahogy a gyömölcsösben, itt is megvizsgáljuk, mennyi fürtöt érdemes meghagyni a tőkén – egyébként ha csak annyit látunk rajta, amennyit éppen elbír (négy-öt fürtöt), akkor valószínűleg vagy rossz helyre (félárnyékba) ültettük, vagy tápanyaghiányban szenved. Június végéig még érdemes trágyázni a szőlőt vagy nitrogéntartalmú szert kijuttatni a tövéhez, később már csak levéltrágya ajánlott, hiszen a vesszőknek is be kell érniük és nyugalomba vonulniuk.

Egyeljük a sárgarépát

és a petrezselymet – ezeknek nagyon jól jön a csapadék, ha elmarad, öntözzük soraikat. Ha nagyon sűrűre vagy magasra nőtt már köztük a kapor, azt is szedjük – gyökerestől, a mélyre hatoló kaporgyökér ugyanis rengeteg nedvességet kivesz a földből. A zeller körül óvatosan gyomlálunk, lehetőleg kézzel vagy kerülve a gumóját. Egyesek szerint nem árt, ha alsó leveleit letépjük, ami igaz, de nem is használ neki. A gumó közepéről eredő kis zsenge leveleket ne törjük ki semmiképp, s ha van otthon trágya vagy komposzt, azzal kedvezzünk a tőnek. A zeller nagyon sok vizet kíván, száraz időben háromnaponta egyszer bőven elárasztjuk.

Vethető a bab továbbra is,

meg a retek bátran, most szerezzük be a spenótmagot, ha még nem tettük volna meg. Kötözzük a karós paradicsomot, hónaljazzuk. Ha magzik a sóska, a spenót, a levélpetrezselyem vagy a rebarbara, döntsük el, szükségünk van-e magra, ha nincs, tőből vágjuk le a magasra nyúlt magzó szárakat, különben megtelepszenek rajtuk a tetvek. A megüresedett helyekre (például a borsó után) karalábé- vagy káposztapalánta kerülhet, esetleg próbáljunk ki valamely korábban mellőzött zöldséget helyre vetéssel, édesköményt, cikóriát, különleges kelfélét. Amúgy: gyomlálunk, kapálunk, lazítjuk a föld legfölső rétegét.