Gondoskodjunk a madarakról!

A madarak jóval az ember megjelenése előtt jelen voltak a Földön, azaz a segítségünk nélkül is tökéletesen elboldogulnak. Ha viszont egyszer – elsősorban olajosmagvakkal – odaszoktattuk őket az etetőhöz, tél végéig kötelességünk gondoskodni róluk.

A téli élelem egy-egy legyengült, beteg madárnak esetleg életmentő lehet, de leginkább magunk és kertünk miatt van szükség a madáretetésre.

Minden madár máshol eszik

A madáretetést a fagyok beállta után kell elkezdeni, és csak addig szabad folytatni, amíg tart a hideg idő – ajánlják a szakértők. Csak megfelelő minőségű eleséget szabad kihelyezni, a romlott, penészes táplálék a madarak pusztulását okozhatja. A sózott, fűszeres eleség, a kenyér is árthat a madaraknak. A madáretetőt olyan helyre ajánlatos elhelyezni, ahol a macska nem fér hozzá: érdemes a fák törzsére, az etetők lábazatára szúrós ágakat kötözni.

A madarak télen is isznak és fürdenek, ezért télen is szívesen látogatják az itatókat. A befagyott vizet reggelente cseréljük, a vékonyabb jeget napközben összetörhetjük, hogy a madarak ismét hozzáférjenek a vízhez. Egy-egy kerten belül ajánlatos több fajta etetőt kihelyezni, mivel az egyes fajok táplálékigénye és táplálkozási szokásai igen eltérőek. A madártani egyesület útmutatása szerint kihelyezett etetők adott fajokat vonzanak.

Függő etető

A kisebb termetű, mozgékony madarak a fák és bokrok vékony ágain keresnek táplálékot. A csíz például a nyír- és az égerfák vékony ágain csimpaszkodva táplálkozik, a csuszka pedig fejjel lefelé is ügyesen mozog a fák törzsein. Számukra nem jelent problémát megkapaszkodni egy függő madáretetőn. A hálós etetőbe elsősorban napraforgómagot, diót és mogyorót érdemes tenni. A tálcás etetőkbe a fentieken kívül kanárieleséget, kölest, darált kukoricát vagy konyhai maradékot is tehetünk.

Etetőasztal

Azok a madarak, amelyek a talajon keresik a táplálékukat, nem kedvelik a himbálódzó függő etetőket. A rigók és a vörösbegy jobban szeretik, ha a földön terítünk meg a számukra, és az erdei pinty is inkább az etető alá hullott magokat csipegeti fel. Az eleséget szórhatjuk a bokrok és a fák alá. A földre szórt táplálék hamar megromlik a nedvesség hatására vagy a havazás miatt, ezért érdemes etetőasztalt vagy sátoretetőt készítenünk.

Az etetőasztal pereme megakadályozza, hogy a szél kifújja a magvakat, de szabad kilátást biztosít a madaraknak, így idejében észrevehetik a ragadozókat. Az alacsony etetőasztalokat főleg a barázdabillegető és a rigók kedvelik, a magasabb dúcetetők viszont megfelelnek a legtöbb madárnak. Az etetőasztalra magkeveréket érdemes tenni.

Madárkalács

Házilag is könnyen elkészíthető a madárkalács: olvasztott faggyúba vagy sertészsírba keverjünk magokat, diót, mogyorót, majd öntsük műanyag pohárba, esetleg félbevágott kókuszdióba. A madárkalácsot felakaszthatjuk fákra, de tehetjük madáretetőbe is. Kevésbé esztétikus látvány, de a levesben főtt csontot is kiakaszthatjuk a fára, néhány nap alatt tisztára csipegetik a madarak. (FigyelőNet)

Milyen etetőt igényelnek télen?

Függő etetők madarai: barátcinege, csíz, csuszka, házi veréb, mezei veréb, kék cinege, széncinege, őszapó, tengelic, zöldike, nagy fakopáncs, közép fakopáncs.

Talajon táplálkozó madarak: balkáni gerle, barázdabillegető, énekes rigó, fekete rigó, erdei pinty, fenyőpinty, seregély, vörösbegy, zöldike.

Etetőasztalok vendégei: balkáni gerle, örvös galamb, parlagi galamb, barázdabillegető, csuszka, erdei pinty, fenyőpinty, zöldike, tengelic, süvöltő, meggyvágó, csíz, citromsármány, szajkó, énekes rigó, fekete rigó, léprigó, fenyőrigó, házi veréb, mezei veréb, barátcinege.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?