Az étkezési paprika tápanyag- és talajigényéről

A szabadföldön és hajtatott körülmények között végzett kísérletek azt mutatták, hogy a megfelelően fejlődő paprikanövény egyes szerveinek eltérő mértékű a tápanyag-ellátottsága a három fő makroelem esetében. Foszforból és káliumból a gyökérzet mutatta a legalacsonyabb szintet, a levélzet tápanyag-ellátottsága a többi szervhez képest mind a három elem esetében magasnak volt mondható.

Az egyes szervek tápelem-összetétele a különböző környezeti tényezőktől függően, de mindenekelőtt az eltérő tápanyagellátás következtében, jelentős ingadozást mutat. Az egyes szervekben mért nitrogén-, foszfor- és káliumszintet a talaj tápanyag-ellátottsága nagyon, de szervenként változó mértékben befolyásolta. A legkisebb ingadozás a paprikabogyóban mérhető. A tápelemek közül a legkisebb határértékek között a bogyó nitrogéntartalma változik (28%), a legnagyobb eltérést (50%) a káliumtartalom mutatja. A vizsgálati eredményekből levonható: a kifejezetten tápanyaghiányos növényekben is jó, viszonylag állandó a bogyók tápanyag-ellátottsága. Ezért tápanyagtartalma nem adhat támpontot sem a növény, sem a talaj tápanyagtartalmának az értékeléséhez, ugyanakkor a termés által a talajból kivont tápelemmennyiség megítéléséhez alapot szolgáltathat.

A lomb jobban függ a közegtől

A lombozat tápanyagtartalma – szemben a termésével – érzékenyen követi az egyes talajtulajdonságok változását. Tenyészedényes kísérletekben a talaj eltérő kötöttsége azonos tápanyag-ellátottság mellett – az egyes tápelemektől függően – eltérő mértékben befolyásolta a lombozat tápanyagszintjét. A talaj növekvő tápanyag- és vízmegkötő képességével arányosan a paprikalomb tápanyagtartalma csökkent.

Tőzegen beállított kísérletekben a gyökérrögzítő közeg tápanyag-ellátottságát jól tükrözte a lombozat tápelemtartalma. A három fő makroelem esetében az alsó levelekben a tápoldat összetételére jellemző értékeket mértünk, amíg a fiatal levelek elemtartalma kiegyenlítettebb és magasabb volt. A mikroelemek esetében az eredmények nagyobb szórást mutattak, ezeknél a kezeléseknél a fiatalabb levelek tápelemtartalma volt jellemzőbb a gyökérrögzítő közeg tápanyag-ellátottságára. Amíg a termés tápanyag-ellátottsági szintje a tápanyagigény számításánál ad használható értéket, addig a levelek tápelemtartalma a paprikanövény tápanyag-ellátottságára vonatkozóan ad információt.

Fajlagos tápanyagigény

A növény tápanyagigénye a fajtától, a termésmennyiségtől, a környezeti tényezőktől és a növény korától is változik Foszforból a csírázást követően és a virágzás idején a testtömeghez képest viszonylag sokat halmoz fel. A termesztési gyakorlatban ezt a nagyobb foszforigényt nem veszik kellő mértékben figyelembe, és nem számolnak a palántakori foszforfelvételt zavaró tényezőkkel, például az alacsony talajhőmérséklettel és a tőzeg foszformegkötésével, ebből adódóan igen gyakori a fiatal növényeken a látens, de az akut foszforhiány is. A nitrogénfelvétel üteme ettől eltér, legtöbbet a lombnövekedés időszakában és a termésképzés kezdetén igényel belőle a növény. A káliumfelvétel is többnyire a nitrogénfelvétel ütemét követi, de a tenyészidő végére erősen lecsökken.

Kerüljük a monokultúrát

A paprika érzékeny a monokultúrás termesztésre. Általában a második évben még kismértékű a talajuntságból eredő terméskiesés, de a harmadik és a további évek termése már akár 50%-kal is csökkenhet az első évhez képest. A talajuntság elkerülésének legkézenfekvőbb módja a vetésforgó, a paprika legkorábban négyévenként kerüljön vissza ugyanarra a helyre. Különösen a fehér termésű, tölteni való fajták esetében a legjobbak a magas humusztartalmú, homokos vályog és vályogos homoktalajok. A gyors felmelegedésük miatt a homoktalajok is alkalmasak, különösen a korai szabadföldi és a hajtatott termesztésben, azonban ezek a talajok csak nagyadagú istállótrágyázás mellett jöhetnek számításba. A paprika nem bírja a tömörödött, levegőtlen, cserepesedésre hajlamos, sekély termőrétegű, magas talajvízszintű termőhelyeket. A szántóföldi növények műtrágyázási irányelveit tartalmazó szaktanácsadási ajánlás a paprika termesztését négy talajtípuson javasolja: az I. termőhelyen (csernozjom talajokon), a II. termőhelyen (barna erdőtalajokon), a III. termőhelyen (kötött réti talajokon), IV. termőhelyen (laza talajokon). A talaj mésztartalmát illetően nem tér el az igénye a többi zöldségnövényétől, az 1–5% közötti szénsavas mésztartalom mondható a paprika számára kedvezőnek. Az ennél szegényebb talajokon a mészhiánybetegségek megjelenése várható, 5% feletti mésztartalomnál klorotikus tünetek léphetnek fel. A könnyen felvehető mésztartalom a döntő. A paprika a semleges, enyhén savanyú (6,4–7 pH) talajokat szereti.

Az étkezési paprika kifejezetten sóérzékeny, különösen a fehér termésű, tölteni való fajták. Szervesanyag-tartalomtól és kötöttségtől függően szabadföldi körülmények között a talaj EC-értéke ne haladja meg a 0,8–1,2 mS/cmt, hajtatásban az 1,7–2 mS/cm-t. A fehér termésű fajták esetében az alacsonyabb, a fűszer típusoknál a magasabb értéket kell figyelembe venni.

Hajtatásban, a nagyobb terméseredmények érdekében még szigorúbb követelményeket támasztunk a talajjal szemben. A talaj levegőkapacitása 35–40, a vízkapacitása 45–50, a pórustérfogata 75–85 térfogatszázalék közötti legyen, a talaj sűrűsége (fajsúlya) pedig nem haladhatja meg a literenkénti 0,7–0,8 kilogrammot.

A talaj tápanyag-ellátottsága tekintetében külön kell értékelni a szabadföldi termesztés és a hajtatóházak talaját. A szántóföldi termesztés esetén ugyanazok az értékhatárok érvényesek a paprikára, mint általában a szántóföldi növényekre, amíg hajtatásban a vízben oldott tápelemtartalom alapján ítélik meg a talaj tápanyag-ellátottságát. A paprika érzékeny a szermaradványokra. Sok esetben maga a növény nem pusztul el, de a levelek torzulásával, deformált termésekkel jelzi, ha a talajban talajfertőtlenítő anyag vagy gyomirtó szer maradt.

Tápanyagellátás fejlődési szakaszonként

A keléstől az első lomblevelek megjelenéséig a növény a magból, vagyis az endospermiumból táplálkozik, a talajba juttatott tápanyagok nem befolyásolják a fejlődését, ellenkezőleg, a töményebb sóoldat a csírázási folyamatot lassítja. Ezért a szaporítóföld tápanyagtartalmát nem célszerű növelni, csak a növények kelése után, amikor a gyökértevékenység megindul. Ekkor a híg, foszfordús tápoldat kedvezően hat a gyökérzet fejlődésére, és ezen keresztül a lombfejlődés megindulására.

A tűzdeléstől a kiültetésig használt közeggel, vagyis a tápkockaföldekkel és a palántanevelő tálcába töltött közegekkel szemben – a sterilitás és a jó szerkezeti tulajdonságok mellett – fontos követelmény a könnyen felvehető tápelemek bőséges jelenléte, ugyanakkor az alacsony EC-érték. Ezt a gazdaságok vagy folyamatos (naponkénti) tápoldatozással, vagy lassított hatású műtrágyák használatával oldják meg. A fejtrágyázás során a talaj tápanyag-ellátottságától és a fényviszonyoktól függően folyamatosan, a kiültetéstől vagy az első terméskötésektől (magas tápanyagtartalmú talajon) a tenyészidő végéig, 5–7 naponta négyzetméterenként 1–1,5 dkg komplex műtrágyát juttatunk ki tápoldat alakjában, a növény fejlődési szakaszának megfelelő összetételben. A mennyiség több részletben is kiadható, akár napi rendszerességgel. A víz minőségétől függően 0,1–0,3%-os töménységű tápoldatot használjunk, és szükség szerint, a talaj hidrokarbonát-tartalmától függően savazzuk a vizet. A műtrágyákat először törzsoldat formájában feloldjuk. A törzsoldat megkönnyíti a műtrágyák oldását, bekeverését, és lehetővé teszi a pontos, automatikák által szabályozott kijuttatást.

Szerves trágya

A szabadföldi étkezési és fűszerpaprika trágyaigényét a fajlagos tápanyagigény alapján határozzuk meg. A számítás tápanyagmérlegen alapszik, azaz a talaj tápanyag-szolgáltató képessége, valamint a szerves- és a műtrágyákkal a talajba vitt tápanyagok egyensúlyban legyenek a növények által hasznosított tápanyagmennyiséggel és a tápanyagveszteségekkel.

A szerves trágyák mindenekelőtt a talajok szerkezetének, fizikai tulajdonságainak a javítását szolgálják, tápanyagforrásként másodlagos a szerepük. Szabadföldi termesztésben a talajviszonyoktól, a gazdaságok pénzügyi lehetőségeitől, és a beszerzéstől függően hektáronként 30–60 tonna szerves trágya használata mondható indokoltnak – laza homoktalajokon (IV. termőhelycsoport) a víz- és a tápanyagmegkötő képesség javítása, a III. termőhelycsoporthoz tartozó talajokon (réti talajok) a lazítás miatt. Hajtatásban – eltérően a szabadföldi termesztéstől – 10–20 kilogrammos négyzetméterenkénti adagokat is használnak a termesztők. (Kertészet és Szőlészet)

Hogyan készítsük el a törzsoldatot?

A törzsoldatkészítéssel kapcsolatban a következőket érdemes megjegyezni:

Törzsoldatot csak jó minőségű, lágy, alacsony sótartalmú vízből szabad készíteni. Célszerű azt úgy készíteni, hogy a felhasználáskor 100-szorosára kelljen hígítani. Ez jelentősen megkönnyíti a töménység és a kijuttatott műtrágya mennyiségének a számítását.

Az egyes műtrágyákból, tápsókból külön-külön oldatot készítsünk a kicsapódás elkerülése érdekében.

20–30 tömeg%-nál több a legjobb műtrágyákból sem oldható fel!

Csak annyi törzsoldatot készítsünk, amennyi egy nap alatt elfogy. Túl sokáig ne hagyjuk állni, mert egyes összetevők kicsapódhatnak.

A törzsoldathoz növényvédő szert, növekedés-szabályzót ne keverjünki!

A törzsoldatot zárt, fénytől védett helyen tartsuk.

Az étkezési és fűszerpaprika

fajlagos tápanyagigénye

Tápelem Fajlagos tápanyagigény (kg/t)

Étkezési paprika fűszerpaprika

Nitrogén (N) 2,4 4,8

Foszfor (P2O5) 0,9 1,6

Kálium (K2O) 3,5 6,5