A vendéglátóipar kiesését megérezték a zöldségtermelők is

Both Árpád

A csilizpatasi ifj. Both Árpád zöldségtermesztő szerint nagy kárt okozott a tavaly július eleji hirtelen lezúduló csapadék a sárgarépában, és a koronavírus hatását is megérezték a termelésben.

A járványnak elmondása szerint volt pozitív és negatív hozadéka is. A pozitívum, hogy a munkanélküliség miatt megnövekedett a helybeliek érdeklődése a mezőgazdasági munka iránt. A negatívum viszont az, hogy a gasztronómiai szektorban visszaesett a kereslet a zöldségek iránt, és ez érezhető volt számukra. „Érdekesség viszont, hogy amint egy arányban csökken a gasztroszektorban a kereslet, az áruházak részéről két arányban nő a kereslet” – mondta a zöldségtermesztő. Ez azonban mégsem egy főnyeremény számukra, hiszen az áruházak lenyomják az árakat, a vendéglátóiparban jobban lehet értékesíteni a megtermett zöldséget.

Both Árpád szerint a tavaly július elején hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék nagy kárt tett a csomagolt sárgarépában. A betegségek és kártevők terén átlagosnak számított az év, inkább csak az év elején gyűlt meg a bajuk a levéltetvekkel. A felvásárlási árak is átlagosnak mondhatók.

A családi vállalkozásnál idén látogatást tett az új mezőgazdasági miniszter, akinek elmondta, mi az egyik legnagyobb álma. „Bármilyen fejlesztést valósítottunk meg eddig, azt önerőből, a pályázatok szándékos kikerülésével tettük meg. Csak a legutóbbi Baross-pályázatban vettünk részt, ahol nyertünk. Egy nagy álmom, hogy itthon is ilyen módon működjön a pályázati lehetőség, vagyis tiszta körülmények közt, világos és átlátható feltételek mellett, nem olyan bürokratikusan, mint az jelenleg zajlik” – zárta ifj. Both Árpád.

Czigler Mónika

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?