A csemegeszőlő és metszése

CSANDA GÁBOR

És valóban nem történt nagy baj, csak azon az éven nemigen termett. Az a jó a szőlőben, hogy évről évre megújul, vagyis tavaszonként nemcsak változtatni lehet növésén és befolyásolni termőképességét, hanem újabb lehetőséget ajánl föl arra, hogy elvárásainknak megfelelhessen.

A metszés is kellemes munka, és cseppet sem olyan, mint a sövénynyírás vagy a hajvágás, merthogy a szőlőn jobban kiélhetjük kreatív hajlamainkat. Föltéve, ha nem több száz tőkéről van szó, az leginkább tenyérfárasztó munka, s nagy erőnlétet meg még nagyobb állóképességet igényel. A háztájiban, ahol néhány kedvünkre való, más-más érési idejű és ízű szőlőről gondoskodunk csak, ott alkalmunk van tavasztól őszig pepecselni vele. A kevés tőke egyúttal azt is jelenti, hogy az állományt kis szerencsével vagy még inkább kevés vegyszerrel sikerül egészséges állapotban tartanunk.

Az árnyas lugas vagy a napban fürdőző, darazsak által látogatott szőlősor a szemnek is kedves; a Kárpát-medencében a rómaiak óta terem a szőlő, mondhatnánk, nagyjából mi, szlovákiai magyarok képezzük a felső határt, a limes romanustól egy-két fokkal északra még érdemes csemegeszőlőben gondolkodni. A Pannónia kincse, a Csabagyöngye vagy az Irsai Olivér ezen a szélességi körön aranyló, barnás-sárgára képes beérni. Igaz, ezek a gombabetegségekkel, főként a lisztharmattal és a peronoszpórával szemben kevésbé ellenállók, de kár volna lemondani róluk: a manapság divatos rezisztens hibridek bárhol és bármilyen körülmények közt teremnek, szépek is, csak épp az ízük üzleti vagy semmilyen.

A szőlő metszése nem nagy kunszt: csak a tavalyi vesszőkön várható termés, ezért csak azokra kell figyelni. Amelyik nemcsak vékony, hanem betegesen száraz és már a tövében is erőtlen, azt nem tartjuk meg. Csak az erős, az előző évben szép színűre beérett, vastag vesszőnek van jövője, ezt metsszük vissza két-három szemre: fajtától függően ezekből egy, kettő vagy mindhárom szem olyan új vesszőt hajt, melyeken egy vagy két fürt képződik. (Ritkán egy sem.) A jó állású és erős tőke inkább a kelleténél többet terem, mint fordítva, ilyenkor természetesen a fürtök számát is ritkítjuk, a tőke méretéhez igazítjuk.

Persze nem csak a termő vesszőket metsszük, hanem a tőkét is alakítjuk, egy-egy, a tőtől túl messzire elkanyarodó vagy ágas-bogas, öreg szakasz fölöslegesen terheli a tövet, az ilyeneket a legéletképesebb tavalyi vesszőig visszavágjuk. Ha már az egész tő nagyon göcsörtös, akkor az előző éven az aljából feltörő új hajtásokat is meghagyjuk, s a következő tavasszal ezekből húzzuk ki a majdani új koronát, s akkor a régit mindenestől felszámoljuk. A későbbiekben már csak bújtatjuk (egymástól kellő távolságban bent tartjuk és kötözzük) a vesszőket, hogy szellős és napos legyen az egész tőke, hogy a vesszők is meg a termés is szépen beérjen. A nem termő oldalhajtásokat és a levéltőből fakadó fattyúhajtásokat szükség szerint tőből kicsípjük vagy rövidítjük.