Az Európai Unióban az áruk szabad mozgásának lehetősége mellett biztosítani kell a közösségben érvényben levő növényegészségügyi rendszer működését is.
A növényútlevél szerepe
A nyilvántartási kötelezettség célja, hogy az unió piacára kerülő növényegészségügyi ellenőrzés alá eső termékek útját teljes mértékben nyomon lehessen követni. Ezt a szálítmányt kísérő növényútlevéllel biztosítják, amelyen rajta szerepel az adott termelő nyilvántartási száma, így bármilyen probléma esetén a termék eredete visszakereshető.
Az Európai Unión belüli egységes piac kialakításával, a határok eltörlésével megszűnt a tagországok közötti határellenőrzés is. Az ellenőrzés hiányában azonban fennáll a veszélye annak, hogy a különböző növényi és állati károkozók, károsítók a kereskedelmi szállítmányok révén tovább terjedhetnek. Ennek megakadályozására és a szállítmányok nyomon követésére az uniós jogrendszer egyes meghatározott növényekre, növényi termékekre és egyéb anyagokra bevezette a növényútlevél rendszert, amely szervesen kapcsolódik a termelők nyilvántartási rendszeréhez. A növényútlevél a tagországok között korábban alkalmazott növényegészségügyi bizonyítványt váltotta fel, amelyet a tagországok a harmadik országokkal való kereskedelemben alkalmaznak. A növényútlevél használata az unión belüli tagországok közötti szállításnál is kötelező. Dokumentálja és garantálja, hogy a növény vagy növényi termék növényegészségügyi ellenőrzésben részesült, megfelelt az előírásoknak és az előállítója a hivatalos termelői nyilvántartásban szerepel. Formája az egyes országokban eltérő lehet, de jogszabály írja elő, hogy melyek azok az adatok, amelyeket feltétlenül tartalmaznia kell. A növényútlevélen fel kell tüntetni az adott tagország kódját, a felelős növényegészségügyi hatóság kódját, a termelő nyilvántartási számát, a növényútlevél számát vagy a kibocsátás hetének számát, a növény botanikai megnevezését, a mennyiséget, a ZP megkülönböztető jelzést, amely a növényútlevél területi érvényességét jelzi, az RP jelzést az útlevél cseréje esetén, és a származási ország nevét, ha a termék harmadik országból származik.
Ha a szállítmány valamennyi egyede azonos helyről származik, ugyanabból a fajtából való és azonos fogyasztóhoz vagy feldolgozóhoz kerül, akkor szállítmányonként egy növényútlevél elegendő. Ha azonban a szállítmány adatai ettől bármelyik pontban eltérnek, egy szállítmányhoz több növényútlevelet kell csatolni. A kiadott növényútlevél csak egyszer kerülhet felhasználásra. (Forrás: Az EU agrárszabályozása)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.