PR CIKKEK

140 éves a Kotányi, a fűszerek koronázatlan királya

A Kotányi története egy akkor még ismeretlen, kíváncsi fiatallal kezdődik, aki arról álmodott, hogy minden konyhában meg lehessen találni az egész világ ízét.
PR-CIKK

2021. május 28. 12:10

Kotányi János
Kotányi János

Kotányi János már gyermekként sokat álmodozott arról, milyenek is lehetnek a világ legtávolabbi zajai, ízei és illatai. Később, fiatalként is nagyon foglalkoztatták az egzotikus ízek, a fűszerek világa. 1881-ben Szegeden létesített egy paprikamalmot, ekkor alapította meg a Kotányi nevet viselő társaságot. A saját maga által termelt édespaprikát dolgozta fel saját kezűleg. A malomban saját receptúra alapján készítette a fűszerkeverékeket, de természetesen az illatos fűszerkeverékek készítésének titkát meghagyta magának. Őrleményét „Kotányi János-féle rózsapaprikaként” hozta forgalomba, az Eiffel-tornyot ábrázoló védjegyét 1892-ben jegyeztette be Bécsben.

paprikamalom

A Milleniumi Kiállításon csodájára jártak az általa bemutatott villamos üzemeltetésű paprikamalomnak, nem sokkal később pedig paprikaáruházat nyitott. Sokat adott a reklámra, az élclapokban „szenzációs” hirdetések egész sorozatát tette közzé, népszerű paprikás szakácskönyvecskéje pedig számos kiadást megért. Egy ügyes magyar háziasszonyt csak azért utaztatott körbe a világon, hogy minden jelentősebb fővárosban megtanítsa a vendéglősöket a paprikával való főzés tudományára.

A Kotányi varázslatos paprikakeveréke rekordidő alatt meghódította még Bécset is. Már 1884-ben Döbling városrészben megalakult a Kotányi első leányvállalata, így a bécsi társadalom krémje a Billrothstraßén megvásárolhatta a paprikakeveréket, konyakot, magyar likőröket és más ínyencségeket. A kiváló minőségű, egyedi készítésű, illatos paprikakeveréknek köszönhetően Kotányi János elnyerte a Császári és királyi udvari beszállító megtisztelő címet.

paprika

Bár a vállalkozás beindításához szükség volt egy jó adag elszántságra és természetesen kíváncsiságra is, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mindezekhez nagy adag szerencse is párosult. Kotányi János jó időben volt jó helyen, hiszen a húszas években tapasztalható volt a gazdasági fellendülés, és Kotányi jól tudta, mikor és mibe érdemes befektetni. A szegedi malma mellett több paprikamalmot is létesített, és így a fűszerek egzotikus világát Budapestre, Berlinre, Münchenre, Bostonra és New Yorkra is kiterjesztette.

Kotányi János filozófiáját 1925-től Hans Kotányi vitte tovább, aki a gazdasági növekedésben már nem volt olyan helyzetben, mint édesapja, hiszen ezekben az időkben köszöntött be a recesszió, a gazdasági válság. Mégis sikerült a párizsi nemzetközi élelmiszeripari nagyvásáron elnyerni az 50. nemzetközi díjat. Hans Kotányi édesapja filozófiáját kiegészítette azzal az ideológiával, mely szerint meg akarta valósítani, hogy ne kelljen valakinek profi szakácsnak lennie a konyhában ahhoz, hogy a világ ízeiből tudjon ötleteket meríteni.

A 20. század ötvenes éveiben Hedwig és Friedrich Kotányi korszerűsítette a társaságot, de hűek maradtak elődeik filozófiájához. A cél tehát továbbra is az volt, hogy minél több embernek legyen része a kulináris élvezetekben. Eközben továbbra is a kreativitás volt a meghatározó elem, amelynek köszönhetően egy sor új termék került ki a Kotányi „konyhájából”.

A következő mérföldkövet az 1981-es év jelentette a cég történetében, amikor a körülmények szerencsétlen alakulása miatt az akkor még csak 24 éves Erwin Kotányinak kellett átvennie nagybátyja után a vezetés menedzsmentjét. Épp ekkor fejezte be egyetemi tanulmányait Bécsben, és a mai napig vezeti a céget világszínvonlon.

Kotányi Erwin

Ahhoz, hogy a piacon az élvonalban tudjon maradni a Kotányi, nemcsak egy „ötletre” volt szüksége, hanem a gyártásra is figyelnie kellett.

Korszerűsítés nélkül nincs megújulás, így a cég is nagy erőket fektet a gyártásra vonatkozó technikai innovációba. Csak az 1989-ben alakult központban Wolkersdorf városában naponta mintegy 150 munkás dolgozik azon, hogy mindenki asztalára minőség kerüljön. Ez a rendszeres minősé-ellenőrzésnek is köszönhető. 2003-ban megszerezte az ISO minősítést, 2005-ben pedig az IFS bizonylatot, amely a biztonságosság, nyomon követhetőség és minőség garanciája.

A Kotányi ma már szinte mindenhol jelen van Európában, de nem hiányzik a világpiacról sem. A 80-as évektől kezdődően folyamatosan terjeszkedett és beruházott Magyarországon, Németországban, Olaszországban, Oroszországban, Csehországban, Lengyelországban, Romániában, Szlovéniában, Litvániában, Lettországban, Szerbiában, Bulgáriában, Bosznia-Hercegovinában, de termékei nem ismeretlenek például Kínában az iskolai étkezdékben sem. Az, ami anno a tiszta lelkesedésből indult, mára szenvedéllyé vált, ami egyesíti a séfeket az amatőr szakácsokkal az egész világon!

Manapság már nem csak a főtt ételek vagy húsok igénylik a fűszerezést, igazi kulináris élvezetet tud nyújtani az is, ha egy saláta ízletes, különleges. És ez még mind nem minden, a saláták kedvelőit is egyszer elfogja az unalom, ha nem tud megújulni az étel. A változatosságot nemcsak a dresszing, hanem a fűszerezés is garantálni tudja.

uj paprika

Ezenfelül egyre inkább előtérbe kerülnek az adalékanyag-mentes készítmények. A Kotányi ebben is különlegeset alkotott! A különösen kíméletesen szárított fűszernövények teljes aromájukat kibontakoztatják, olyanok, mintha frissen vágottak lennének, amint vízbe vagy salátaöntetbe merülnek. Hogy teljes mértékben élvezhesse a fűszerek sokszínűségét, többféle kombinációban is kaphatók a különleges ízek, só, ízfokozó, konzerválóanyag és mesterséges színezék nélkül. Bármilyen zöldségből készült saláta ízesíthető velük, és az ilyen saláta változatossá teszi a kerti grillpartit is. Dresszingek, szószok és szendvicskrémek finomítására is alkalmas.

www.kotanyi.sk

Galéria
Kotányi paprika-1
Kotányi India-2
Kotányi Argentína-3
Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus-vakcina

A második adagra várakozók módosíthatják az oltás helyét és idejét is

a

Szijjártó: Június 24-én jöhet a határnyitás

v

A Komáromi és a Dunaszerdahelyi járás is zöldbe borul a jövő héttől

rendőrség

4 euró miatt verte meg az anyját

Fejsérülésekkel érkezett Jaroslav Naď a kormányülésre

Fejsérülésekkel érkezett Jaroslav Naď a kormányülésre

portugal

VIDEÓ: Ronaldo nem kért a Coca-Colából – 3 415 000 euróval csökkent a cég értéke

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.