Zeman: Hadibíróság és orosz törvényszék elé kellene állítani Putyint

Az ukrán kormányfő szerint Zeman "mentálisan beteg"

Miloš Zeman cseh államfő arról beszélt, hogy „Vlagyimir Putyin orosz elnököt az Ukrajna elleni támadás miatt hadbíróság elé kell állítani. Ugyanakkor orosz bíróság elé is való, mert elszigeteltségbe taszította országát, és visszavetette fejlődését”.

Zeman korábban pozitívan viszonyult Oroszországhoz, a háború azonban megváltoztatta véleményét. „Ma úgy gondolom, hogy Putyin valóban hadibíróság elé való. S ezzel párhuzamosan orosz bíróság elé is mindazért, amit képes volt Oroszországgal tenni”, fogalmazott.

A cseh államfő úgy véli: Putyin úgy döntött az Ukrajna elleni támadásról, hogy tudatában volt annak, döntése politikai és gazdasági szankciókat von maga után Oroszország ellen – amivel „gyakorlatilag elszigeteltségbe küldte” szerinte az oroszokat.

Miloš Zeman úgy látja, hogy az orosz-ukrán konfliktus elhúzódására kell számítani, amelyet később valószínűleg diplomáciai tárgyalások válthatnak fel. „Ezek feltétele a harcok leállítása, s a két elnök közvetlen tárgyalása. Ettől ebben a pillanatban azonban még elég távol vagyunk” – jegyezte meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?