Véletlenül leadott lövés végzett egy katonával a lengyel–fehérorosz határon

fehérorosz határ

Véletlenül leadott lövés végzett egy lengyel katonával, aki Lengyelország Fehéroroszországgal közös határán teljesített szolgálatot – közölte szombaton este Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokat felügyelő lengyel miniszter szóvivője a Twitteren.

Az illetékes szerint a lövést egy lengyel szolgálati fegyverből adták le.

„Az előzetes vizsgálati eredmények szerint lövést adtak le egy katonai fegyverből, aminek következtében egy katona életét vesztette, a történtekhez harmadik személynek nem volt köze” – olvasható a katona parancsnokának közleményében, amelyet Zaryn a mikroblogján közzé tett.

Lengyelország, Litvánia és Lettország határaihoz hónapok óta illegális bevándorlók ezrei érkeznek Fehéroroszország irányából. Idén a lengyel határőrség már több mint 33 ezer illegális határátlépést akadályozott meg a lengyel-fehérorosz határon. Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy a migránsok határra szállításával a rezsimje ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért akar visszavágni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?