Zsanett, a médiasztár

Zsanett kijött, vége a szappanoperának. A dolog olyannyira meg volt aranzsálva, hogy a kertben búsongó Szabit pontreflektor követte, hogy jobban láthassuk. Gondolom, mindenki tudja, miről beszélek, még az is, aki „hivatalosan” egyáltalán nem nézi a Big Brothert.

Zsanett kijött, vége a szappanoperának. A dolog olyannyira meg volt aranzsálva, hogy a kertben búsongó Szabit pontreflektor követte, hogy jobban láthassuk. Gondolom, mindenki tudja, miről beszélek, még az is, aki „hivatalosan” egyáltalán nem nézi a Big Brothert. Senki sem maradhat ki ebből, hiszen fő műsoridőben csak ezt lehet kukkolni, és az ember kapcsolgatás közben önkéntelenül is oda téved. Nincsenek már vicces vetélkedők és bugyuta latin rétestészták, magát az életet közvetítik, legalábbis annak szappanhabosított összefoglalóját. Szóval Zsanett. Ez a lány a médiába vágyik, de nem ám egyszerű hírolvasónak, hanem önálló műsorba. Szörpgyári perspektívából nézve hatalmas lépés ez, ám a realitásokat figyelembe véve nem is képtelenség. Mindenki ismeri, a szemünk előtt vált sztárrá, csak mert állandóan ott volt a képernyőn, gyötörte azt a szegény fiút, és naponta tízszer kikergette a kutyát a házból. Róla beszéltek az autóbuszon, vadidegen emberek cseréltek véleményt a fura szerelmi románcról. És napjainkban ennyi elég a médiasztársághoz, már Magyarországon is. Nem kell érteni semmihez, csak pikánsnak és provokatívnak kell lenni, és jól kell mutatni a képernyőn. Zsanett Radnai Pétert csodálja, és saját bevallása szerint bármit képes lenne megtenni azért a bizonyos állásért. Nos, Radnai tényleg figyelemre méltó manipulátor, nagyobb mágus, mint Harry Potter, sőt tán Voldemorttal is megmérkőzhetne, mert van hozzá egy csatornája, amit a muglik esténként önszántukból kapcsolnak be. Ha akarja, Zsanettból komoly tévés személyiséget gyárthat. Pongóból már sikerült reklámembert faragni, mostanában ő buzdít minket arra, hogy jelentkezzünk a BB második részébe. Miért is ne! Nincs más dolgunk, csak lenni. Enni, inni, aludni, és olyan hasznos feladatok teljesítésével múlatni az időt, mint a mókuskerékben futás, a kockacukorvár-építés vagy a sátorverés. Erre, gondolom bárki képes az jó hírért, s névért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?