Jason Allen Alexander dühös, mert Britney rá se hederít, amióta érvénytelenítették a házasságukat. A fiú egyik barátja szerint Jason nehezen viseli, hogy a figyelem középpontjába került és hogy ennek terheivel egyedül, Britney segítsége nélkül kell megbirkóznia.
Volt férje mégis haragszik Britneyre
Jason Allen Alexander dühös, mert Britney rá se hederít, amióta érvénytelenítették a házasságukat. A fiú egyik barátja szerint Jason nehezen viseli, hogy a figyelem középpontjába került és hogy ennek terheivel egyedül, Britney segítsége nélkül kell megbirkóznia.
Jason Allen Alexander dühös, mert az énekesnő Britney Spears azóta nem beszél vele, hogy érvénytelenítették mindössze 55 órán át tartó házasságukat.
Míg korábban úgy tűnt, a 22 éves fiú szinte fürdik a népszerűségben, egyik barátja most azt állítja, nagyon nehezen birkózik meg azzal a ténnyel, hogy hirtelen a figyelem középpontjába került.
"Úgy érzi, hogy Britney magára hagyta. Kénytelen egyedül megoldani a helyzetet, és ez eléggé dühíti. Nagyon nehéz időszak ez számára. Nincs hozzászokva, hogy állandóan vadásszanak rá. Britney könnyen elrejtőzik a kapuk mögé vagy éppen a testőrök közé, de neki nincs ekkora luxusban része" - nyilatkozta Jared Prescott, a volt férj egyik barátja.
Prescott állítja: azok a korábbi híresztelések sem igazak, melyek szerint Britney méregdrága ajándékokkal engesztelte volna ki Jasont a válásuk után. "Azt mondta, hogy ez hazugság, semmit nem kapott. Még az ebédjét is én fizetem" - tette hozzá a jó barát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.