VISSZHANG

Tisztelt Fekete Úr! Csakúgy, mint az október 10-i számban megjelent cikkével, a maival is egyet tudok érteni, ami a megbékélés igényét illeti, és minden jó szándékú embernek is egyet kell értenie. A szlovák és a magyar nép békés egymás mellett élése sokkal hosszabb ideig tartott, mint a 19. században kezdődött torzsalkodások, amelyek a nemzetállami eszme térhódításával, a nemzetté válási folyamatokkal magyarázhatók. Csakúgy, mint az első cikkében kifogásoltam, hogy az első bécsi döntést „magyar bűn”-ként említette, ebben a cikkben is van valami, amivel nem tudok teljesen egyetérteni. Ön bírálja a magyar politika „számos díszalakját”, hogy egybeforrtak az elmúlt néhány hét eseményeit tekintve. Mindenki tudja, hogy ezt a Beneš-dekrétumok megerősítése váltotta ki, de ahhoz, hogy ezt bárki is bírálja, egyáltalán nem kell nemzeti érzelműnek lenni. Ugyanezen dekrétumokat bíráltak Bajorországban és Ausztriában is. A szlovák parlament olyan embertelen törvényeket erősített meg, melyeknek semmi helyük egy EU-tagország jogrendjében. Ahhoz nem kell sem revizionistának, sem irredentának, sem „Szent István Birodalom láz”-ban égőnek lenni, hogy ezt bárki elutasítsa, és jogosan bírálja. Bibó Istvánt említi: söpörjünk a magunk portáján és kíméljük a másik érzékenységet. Nem tudom, kinek az érzékenységéről beszél. Ha valakit a Beneš-dekrétumok nagyon érzékenyen érintenek, azok a magyarok, főleg a kitelepítettek, vagy azok hozzátartozói, leszármazottai. Békében együtt élni nem jelentheti azt, hogy mindent a szőnyeg alá söprünk és mindent elnézünk, amit a másik csinál. Két testvérnek vagy barátnak is bírálnia kell egymást, ha igazságtalannak, jogsértőnek éreznek valamit. Itt nem Trianonról, a bécsi döntésről van szó. Egyetlen magyar politikai párt sem akar határokat változtatni. Azt viszont jogosan várják el az utódállamoktól, hogy az akaratuk ellenére odakerült magyarok minden jogot megkapjanak az anyanyelvükön való érvényesüléshez, és semmilyen diszkriminatív intézkedés ne történjen ellenük.

A Beneš-dekrétumok megerősítése, a magyar tankönyvek szlovák földrajzi nevekkel való teleírásának szándéka, szlovák miniszterek tudatos történelemhamisító kijelentései elég okot adnak arra, hogy Magyarország elítélően foglaljon állást. Nem a múltat bírálják, hanem a jelen eseményeket.

Magyarország kinyilvánította, hogy üdvözölne egy kölcsönös bocsánatkérési nyilatkozatot. Ezzel szemben Fico úr kijelentette, hogy az elmúlt 1000 év fényében erre nincs esély. A magyarországi politikai csatározások és sokszor már nevetséges sárdobálások ellenére én úgy látom, hogy a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatban helyes volt az összefogás. A megbékélés kerékkötője az én szememben a mai szlovák kormány. gabec