Vissza a lövészárkokba

Alig néhány órával a tavasz egyik legnagyobb érdeklődéssel övezett magyar–magyar tárgyalása előtt szerezhettünk tudomást arról, hogy az MKP ugyanannyi képviselői helyhez juthatna a parlamentben, mint a Híd, ami a Híd számára komoly népszerűségvesztést jelent (a bejutási küszöbre sodródott), az MKP számára viszont egy hosszú stagnálás utáni első, halvány reménysugár az országos politikába való visszatérésre. Még ha nagy hiba volna is egyetlen felmérés eredményeiből messzemenő következtetéseket levonni, Menyhárt József minden bizonnyal szélesebb mosollyal az arcán rázhatott kezet Bugár Bélával a megbeszélés előtt.  Szintén nagy hiba volna ennek a felmérésnek tulajdonítani azt, hogy a két párt végül nem egyezett meg a megyei választásokon való együttműködésről. Sokkal valószínűbb azt feltételezni, ami ezeken a hasábokon is leíródott már: az MKP-nak fontosabb a regionális pozícióinak megtartása, mint a Híddal való, kockázatos együttműködés (még ha az később parlamenti tagsághoz segíthetné is a pártot). A Híd számára ugyanakkor feláldozható a régiós pozíciószerzés, s inkább a kormányszerepre összpontosít. A két párt számára tehát megvan a maga logikája az együttműködés elutasításának, kérdés, vajon a szlovákiai magyarok jól járnak-e ezzel? Bizonyos szempontból előnyös lehet a versenyhelyzet kiéleződése a szlovákiai magyarok számára is. A Budapestről az MKP-n keresztül érkező forintmilliárdokból még akkor is juthat a politikán kívüli gazdasági szférának is valami, ha az összeg egy része el fog folyni különféle titokzatos csatornákon. A Hídnak is megvannak persze a maga „csodafegyverei”, amelyekből bőven juthat a politikán kívüli szférának is, ha Bugárék nem lesznek pofátlanul mohók. Mindez azonban rövid távú hozadék, miközben az együttműködés feladása oda vezethet, hogy három év múlva a választások után akár végleg parlamenti képviselet nélkül maradhatunk. A Polis felmérése ugyanis egyik párt számára sem mutat biztos jövőképet, és ha kétszázezer magyar szavazat kerül kukába 2020-ban, az a szlovákiai magyar politikai elit fatális kudarca lesz. Mutogathat majd egymásra a két aktuális pártelnök, de akkor már mindegy lesz. A Fidesz jóindulatára, illetve a harmadik Fico-kormány stabilitására bízni a szlovákiai magyar politika jövőjét elképesztően felelőtlen hozzáállás.  Az MKP a helyi struktúrákra „kenheti”, hogy nem jött létre a megegyezés, de akkor vajon mi az ördögnek van a pártvezetés, ha képtelen hatással lenni a helyi struktúrákra? Vagy nem is akartak megegyezni? A másik oldalon a Híd tétele, mely szerint a mostani megegyezés a parlamenti választások előtti együttműködés előfeltétele, egy olyan rögeszme, amely semmi másra nem jó, csak a másik fél sarokba szorítására és érvek biztosítására ahhoz, miért ne kelljen megegyezni a 2020-as választások előtt. A pártérdekek érthetők, kérdés, akarunk-e szlovákiai magyar politizálásról beszélni mondjuk húsz év múlva. Az erre való törekvés nem látszik.  Novemberben kiderül, mit szólnak mindehhez a választók. A megegyezés meghiúsulása nem váratlan fejlemény, de mindenképpen csalódás azok után, hogy a párbeszéd újraindulni látszott. A kedélyes kis szünet után mindenki visszamászhat a saját lövészárkába.