Olvasom egy táblán, hogy a méh, ez a zümmögő szorgos lény, melyet hasznossága ellenére jobban szeretek tisztes távolból szemlélni, átlagosan csupán egy hónapot él, de ezalatt 800 kilométert „vezet le”. S ami megható: rövidke dolgos élete során ez a kis rovar összesen másfél kanálka mézet produkál. Annyit, amennyit egy bögre teába teszünk.
Vagyis a méhnek egy bögrényi élete van. Aztán meghal. Röptében. Mert elhasználódnak a szárnyacskái. Gyors és totális amortizáció.
Egy másik helyen meg azt olvasom, hogy ha egy sasfióka kiesik a fészkéből, nem szabad hozzányúlni, ott kell hagyni, mert a szülei érte jönnek és megmentik. Elképzelem. Ott fekszik a földön a tehetetlen kis tollas. Kétségbeesetten pittyog, elesett madárgyermek a porban, csak apró, horgas csőre jelzi, hogy ő a madarak majdani királya, a levegő szárnyas ura/úrnője... Pittyog és vijjog szakadatlanul, merthogy ő most ki van esve, el van veszve, mígnem a szél szárnyán egyensúlyozva megjelenik sasanya és sasapa... És vijjogva örülnek egymásnak. ..
De vajon hogyan viszik vissza a kicsit a fészekbe? Ezen gondolkodom, s hallom, hogy nem messze egy elemista korú kisfiú is ugyanezt kérdezi a szüleitől. Apa fáradt, biztosan sokat vezetett, ugyanis az R1-es egyik pihenőhelyén vagyunk, „mit tudom én”, mondja unottan, és elfordul. A kisfiú az anyjához lép, aki éppen mobilozik, mosolyog közben, de nem a gyerekre, hanem a képernyőre, s amikor elhangzik a sasos kérdés, másodpercekig tart, míg visszazökken a való világba. „Honnan tudjak ilyen hülyeséget”, veti oda a fiúcskának, s menekülne is vissza a virtualitásba, de a gyerek erősködik, hogy nézze meg az interneten, hogyan kerül vissza a kis sas a fészekbe. Nem erőszakosan erősködik, csak olyan egyszerűen, kíváncsian. Ezért is váratlan az anya reakciója.
„Hagyjál békén, hülye vagy, még egy sms-t sem tudok megírni, mindig valami hülyeséget kérdezel”, robban ki belőle.
Mindenki hallja, az összes cigiző, meg vajaskenyér-fogyasztó a pihenőnek abban a részében, az apa is, de meg sem szólal, elnéz, valahova a felhőkbe, mintha nem is az ő családja lenne ott. A gyerek is látja, hogy mindenki látja a megszégyenülését, és könnyes szemmel visszavonul a fészekbe. Az autóba.
Mi nagyjából öt perc múlva indulunk. Ők még maradnak. A szülők odakinn, most már az apa is mobilozik, a gyerek meg odabenn. Egyedül. Szegény. Persze a legtöbb szülő nem ilyen. Meg lehet, hogy máskor ezek sem ilyenek, csak éppen most. Merthogy fáradtak. Talán sokat vezettek. Szorgosan dolgoztak. Csakhogy... Kedves szülők! A gyermekkor a kérdezés kora. A kérdezés kora elmúlik. És válaszok nélkül nem biztos, hogy visszajön. Akkor sem, amikor majd arra vágytok, hogy valaki megkérdezze: anya, apa, hogy vagytok, éltek még?
Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.