Visegrád, és ami mögötte van

visegrádi vár

A Dunakanyar büszke fellegvára, egy élő középkori város, Visegrád emlékeztet régi dicsőségünkre. Gazdag történelmi múltjából talán legérdekesebb az 1335-ben összehívott királyi tanácskozás, amikor Károly Róbert magyar király meghívta a várba III. Kázmér lengyel és Luxemburgi János cseh királyt. Az akkori megállapodás Bécs ellenséges vámpolitikája ellen irányult. A három ország koronaviselői az ellentétek elsimításában, valamint a Habsburgok elleni gazdasági és politikai együttműködésben egyeztek meg. E régi történetre részletesen most nem térnék ki, de érdekes e régi együttműködés modern kori felújítása.

1991-ben, a nagy politikai változások évében, akkor, mint régen, három ország: a lengyelek, a csehek és a magyarok közösen nyilatkozták, hogy „elhatározott szándékunk, a feladatokkal bátran szembenézve, erőfeszítéseinket a közös összekötő történelmi hagyományokra alapozva, a hagyományos európai értékekkel és fő folyamatokkal összhangban mindent megtenni nemzeteink békéjéért, biztonságáért és felemelkedéséért” – idézet az akkori megállapodásból.

Nos, azóta eltelt három évtized, közben az új állam, Szlovákia is tag lett, és mondhatni, a visegrádi négyek kapcsolata és együttműködése kezdetben nagyon jól alakult, a nyugati országok is jó szemmel nézték a szövetséget, ami egy átmeneti zónát jelenthetett a felbomló Szovjetunió és a Nyugat között.

És mi van ma? Egy zavaros és életveszélyes világpolitikai helyzet, a sokat emlegetett és mindenki által óhajtott béke helyett mindenki fegyverkezik. Ahova nézünk, „kardcsörtetés”, a normális hangú, józan párbeszédek ideje lejárt. Nem magunkban, hanem a másikban látjuk a hibát, és közös nevezők helyett csak az ellenség elpusztítására törekszünk.

De lépjünk vissza Visegrád „környékére”! Ha a régi magyar szójátékot használnánk, azt mondhatnánk, hogy a visegrádi négyek hárman vannak: Szlovákia és Magyarország! Ez viccnek nagyon jó, de valóságnak szomorú.

Menthető még ez a szövetség? A legkiemelkedőbb közös álláspont a migrációs kérdésben alakult ki, és ez valószínűleg megmarad. A legnagyobb eltávolodás viszont az Oroszországgal kialakult új kapcsolattartás mikéntjében érezhető. Ebben a kérdésben a lengyelek és a csehek sem hajlandóak kompromisszumra, ők egyszerűen félnek az orosz agreszsziótól. Az Orbán Viktor irányította magyar politika ebben a kérdésben fokozottan elszigetelődik az unióban, és ez aláaknázhatja a visegrádiak együttműködését is. Talán mégis van valami remény, hogy visszatérjen egy közös hangnem?

A múltkori budapesti látogatásán Robert Fico szlovák miniszterelnök kijelentette, hogy „mindentől megvédi az Orbán-kormányt az Európai Unióval szemben”. Ebben a mondatban minden benne van. A két kormány, de főleg a két miniszterelnök álláspontja a jelenlegi európai, de mondhatni világpolitikai kérdésekben is szinte mindenben megegyezik, és ez nagy dolog, mert két különböző, ún. politikai irányzat – a szociáldemokrácia és a konzervatizmus – képviselői fogtak kezet Budapesten. Összegezve: nincs már jelentősége a jobb- vagy a balodaliságnak. A szlovák és a magyar politika a nemzeti szuverenitás, a migráció, az orosz– ukrán háború és a béke kérdésében teljesen egyforma álláspontot képvisel, és ez minden más kérdést háttérbe szorít. A V4-ek talán ismét erőre kap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?