Villamos és villantás

villamos

Női kéz, tímmunka, és amit még ígérni lehet.

Újra választunk. Én is szemlélgetem, hogy kire és miért lenne érdemes szavazni. Az egyik jelölt azt üzeni: „Nem politizálok, segítek!” Ez jól hangzik, mert arra az elterjedt véleményre játszik rá, mely szerint a politika piszkos dolog, ő pedig nem foglalkozik ezzel a kátyúval. Ő inkább segít, ami, ugye, tiszta és becsülendő dolog. Szóval jól hangzik ez az üzenet, de nekem nem tetszik, mert nem igaz. A polgármesterek és képviselők ugyanis közéleti szereplők, és a közéletben való tevékenység egyenlő a politikával. Vagyis e téren politizálás nélkül segíteni sem lehet.

A következő jelölt azt hirdeti, hogy védi a polgárok jogait. A kérdés, hogy kicsoda. Ugyanis a plakát egyik oldalán ő, a másikon egy kutya látható. Gyönyörű, kék szemű állat. Az ő őrző-védő szolgálatáért tűzbe tenném a kezem. 

Aztán vannak, akik a tapasztalatra és stabilitásra esküsznek, mások meg a változásra. Az előbbiek folytatni szeretnék eddigi munkájukat, az utóbbiak pedig szeretnének az előbbiek helyére ülni. Mindkettőt értem, de ez valójában az ő dolguk, nem az enyém. Engem inkább az érdekel, mit csináltak eddig, illetve mit csinálnának a jövőben.

A jelöltek következő csoportja a csapatmunkát hangsúlyozza.

Hát én már rosszul vagyok, amikor azt a szót látom, hallom, hogy „tím”.

Külön kedvenceim azok a plakátok, amelyeken mások ajánlgatnak valakit. Például azért, mert intelligens („Szeretem az intelligens férfiakat, ezért választom XY-t”, üzeni a képen látható hölgy). Vagy azért, mert „kell a női kéz”. Vagy azért, mert „egyesíti a jobboldalt”. Ami szuper, de engem igazán az fogna meg, ha valaki a magyarokat is egyesítené, már ahol (még) élnek.


Egyébként számomra, mivel Pozsonyban lakom, a tömegközlekedés javítása a legfontosabb téma. Ezt is többen ígérik. Áttanulmányoztam az ígéreteiket, hát, az egyiknek szerintem fogalma sincs a dologról. Olyannyira, hogy a járművek tisztaságával szeretne foglalkozni. Miközben nem ez a gond, hanem az, hogy Pozsonyban a túl sok autó miatt mindennaposak a dugók, ráadásul a meggondolatlan sofőrök miatt folyton balesetek történnek, és akkor a tömegközlekedés sem tud haladni. Mint például tegnap, amikor a buszállomásról a szokásos 50 perc helyett másfél óráig tartott a hazaút. Ami egyébként körülbelül 15 kilométer, és a közlekedési vállalat internetes keresője szerint 28 perc. Na, esetleg álmomban.


Az is érdekes, hogy az elkövetkező négy évben az egyik jelölt 30 villamost venne, a másik meg 75-öt. Az én lakónegyedembe viszont egyik sem tervez gyorsbuszos közlekedést, pedig csak két busz jár, azok is ugyanazon a vonalon. Akkor most kire szavazzak? 

Reggel a postaládában találtam egy röplapot, amin a városrészünkben induló, egyébként felettébb mutatós hölgy kivillantja a fél mellét. Hűha! Talán azt gondolta, hogy a sikerhez nem elég a női kéz, kell hozzá a mell is?

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?