Világok háborúja

NÉMETH ZOLTÁN

Vajon milyen készségeket képesek kifejleszteni a gyerekekben a szabadon letölthető internetes játékok? Nem, nem azokról a játékokról lesz most szó, amelyek által a kicsik profi gyilkológépekké válnak alig pár óra elteltével, legalábbis a virtuális játékvalóságban. Hanem vegyük, mondjuk a különféle sportokat szimuláló játékokat, ahol némi kézügyesség és helyzetfelismerés is szükséges a sikerhez, és nem fenyeget az a veszély, hogy leszoktatják a gyerekeket a sportról, s tunya, elhízott zombikként bámulják a monitort. Szóval egy szobában ülök egy ilyen tíz-tizenkét éves forma fiúcskával, történetesen a fiammal, aki éppen egy online futballjátékot játszik. Ahogy felismeri a lehetőségeket, funkciókat, úgy válik egyre érdekesebbé a játék. Támadás követ támadást, cselsorozat, szerelés, néha egy-egy sárga, sőt piros lap is becsúszik mindkét oldalon, virtuális focisták rohangálnak a pályán, hullámzik a játék. Egy idő után aztán egyre gyakrabban hallom a felháborodás hangjait. Ahogy odaülök mellé, én is látom: megindul a csatárunk, hátulról felbuktatja az ellenfél hátvédje, de a virtuális bíró nem fúj, mehet tovább az ellenfél. Alig egy perc elteltével a tizenhatosunk előtt zajlanak az események: hátvédünk csak fut a számítógép játékosa mellett, jól láthatóan hozzá sem ér, az ismétlés is ezt mutatja, de az egyszer csak felbukfencezik, tizenegyes! Hol itt az igazság? Aztán máris jön a következő jelenet: csatárunk megiramodik a számítógép kapusa felé, nagy helyzet, de a számítógép hátvédje buktatja. Szabadrúgás! Na de kinek, hördülünk föl együtt: a számítógép játékosa végezheti el kifelé! Amíg a fiam dühöng, rövid töprengés után filozófiai érvekkel próbálom magyarázni a helyzetet. Lehet, hogy ez a számítógépes program ezekkel a tudatosan igazságtalan döntésekkel edzi a majdani életre a gyermeki lelket, hogy képes legyen elviselni a való élet igazságtalanságait, pofonjait. Vagyis ez egy szuper oktatóprogram, fiam, életre oktató program, mondom neki. Nem minden van úgy, ahogy azt elképzeljük, tűrni és küzdeni kell, minden igazságtalanság ellenében is. De az is lehet, folytatom, hogy egész civilizációnk bukását vetíti elénk ez a játékba burkolt titkos politikai üzenet: eszerint a gép jobb és ügyesebb az embernél, s nemsokára a gépeknek, programoknak már nem lesz szükségük ránk, emberekre. De az is igaz, teszem hozzá, általánosan ismert, hogy egy gép mindig igazságos. Éppen ezért így teszteli az embert, hogy alkalmas-e partnerként kezelni más lényeket, jelen esetben a számítógépes identitásokat. Hogy alkalmasak vagyunk-e a másság, a másik identitás elfogadására, ha saját érdekeink ellentmondanak a tolerancia követelményének. Nem, apu, mondja a fiam. Csak kezdetleges a program, még sokat kell rajta javítani.