Vicces ígéretek

MOLNÁR IVÁNA kormány rövid távon nem tervezi az adóterhek újabb növelését – próbálta megnyugtatni a közvéleményt az e heti kormányülést követően Peter Kažimír pénzügyminiszter.

MOLNÁR IVÁN

A kormány rövid távon nem tervezi az adóterhek újabb növelését – próbálta megnyugtatni a közvéleményt az e heti kormányülést követően Peter Kažimír pénzügyminiszter. Még mielőtt fellélegezhettünk volna, egy szusszal azt is hozzátette, hogy a megoldást az adóbehajtás hatékonyságának növelésében látja. A rossz hír, hogy ha valóban csak ennek köszönhetően kerülhetjük el az adóemeléseket, akkor a miniszter által említett rövid táv valóban rendkívül kurta időszak lesz. Nem Kažimír ugyanis az első olyan miniszter, aki javítani szeretné az adóbehajtás hatékonyságát, ennek ellenére az elmúlt években folyamatosan romlik a helyzet. Míg hét éve az adóbehajtás hatékonysága Szlovákiában az uniós átlaghoz képest 75 százalékon állt, mára ez 58 százalékra esett vissza. Vagyis ha valakiknek sikerült növelniük a hatékonyságot, azok az adócsalók voltak.

A kormány persze mindent megtesz, hogy a lehető legjobb színekben tüntesse fel magát. Kažimír például nem egész egy éve úgy nyilatkozott, hogy az áfacsalások miatti bevételkiesést az akkori 2,3 milliárd euróról 1,2 milliárdra lehet visszafogni. És láss csodát, a központi adó- és vámhivatal pár nappal ezelőtt bejelentette, hogy az áfaelkerülések összege mára 1,2 milliárd euróra esett vissza. Vagyis minden úgy alakul, ahogy azt eltervezték. Legalábbis a kormány szerint. Az igazság azonban az, hogy az elmúlt időszakban nem hogy nem javult, hanem romlott a helyzet, hiszen a visszaesés miatt a két évvel ezelőttihez képest idén több százmillió euróval kisebb összeg folyik be az áfából.

A valódi probléma az, hogy a pénzügy ezúttal is a könnyebbik végén fogta meg a dolgot. Valóban harcot indított az adócsalók ellen, ami azonban kimerül abban, hogy az egyszerű kisvállalkozók életét keserítik a folyamatos ellenőrzésekkel, míg a nagy halakat nem tudják, vagy egyszerűen nem akarják leleplezni. A kormánynak emiatt azonban nem kell, hogy fájjon a feje, hiszen ha az adóbehajtás hatékonyságával nem sikerül növelnie az államkassza bevételeit, még mindig lehetősége van az adóterhek növelésére. Ez utóbbitól az elmúlt időszakban a pénzügyminisztérium ugyan többször is elzárkózott, de már megszokhattuk, hogy az ígéretek betartása nem sorolható a politikusok jó szokásai közé. Különösen akkor nem, ha az adófizetők pénzének a lenyúlásáról van szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?