Vétkesek közt cinkos

Felzúdult az ország, a főváros és Kassa lakosai gyertyás felvonuláson emlékeztek meg a huszonegy éves zsolnai diák, Daniel értelmetlen haláláról, és tiltakoztak a fajgyűlölet ellen. Bárki láthatta, a polgári szimpatizánsok soraiban a parlament színe-java is ott tolongott a tömegben, méltán hangot adva felháborodásának és megrendülésének. Ez így rendben is volna, vagy hát dehogyis volna rendben.

Miért van olyan érzésem, hogy ha egy romát, bocsánat, egy cigányt vertek és szurkáltak volna agyon, nem hördült volna fel a társadalom és az ország mélyen tisztelt nagyjai. Nem a levegőbe beszélek, emlékezzenek csak Anastázia Balážová nyolcgyermekes roma családanyára, akit négy éve lakásában gyilkoltak meg brutálisan, gyermekei szeme láttára vertek agyon baseballütővel. Említhetnénk akár Karol Sendrei tragikus esetét is, azét a roma férfiét, akit évekkel ezelőtt még csak nem is neonácik, hanem maguk, a hatóság emberei vertek halálra egy rendőrőrsön. Egyik eset sem váltott ki országos tiltakozást, vajon miért? Gyanítom is a választ. Mert azt gondoljuk, ugyan mi közünk lehet egy roma áldozathoz? Mert különbség van áldozat és áldozat közt? Mert egy fehérnek kell meghalnia egy pusztító eszme kegyetlen zsoldosainak pengéitől, hogy észbe kapjunk? Hadd ne válaszoljam meg a kérdést! Sendrei temetésén az akkori kormánytagok és pártpolitikusok közül egyedül A. Nagy László vett részt. Vajon miért nem rendítették meg az akkori tragikus események az ország vezetőit? Hol voltak akkor, és mit tettek azóta, hogy megakadályozzák a jövőben a hasonló bűncselekményeket?

Szlovákia egy rosszarcú ország, ahol hovatovább nem a rasszistákat fogják rendreutasítani, hanem a többieket, nehogy már felhergeljék őket. Aki hallgat, aki ölbe tett kézzel tűri a garázdálkodók rémtetteit, a törvényszegők cinkosa. Minden időben.