Vérvörös rendszerváltás

A hét bulvárhíre akár a szlovák politikai viszonyok allegóriája is lehetne. Egy ausztrál öregúr a napokban elugrott autójával újságot venni a közelbe, ám végül 9 órát vezetett és 600 kilométert tett meg kedvenc lapjáért. A 81 éves férfi azért hajtott egész estig a reggeli lapért, mert rossz helyen tért le egy autópályáról. Az említett öregúr egyetlen mentsége, hogy bevallottan szenilis egy kicsit. Ugyanezt a szlovákiai választók nem hajlandók elismerni magukról, csaknem négy évvel ezelőtt mégis olyan helyen rántották durván balra a kormányt, ahol erre semmi szükség nem lett volna.

A zökkenőmentes és gyors előrehaladást biztosító autópálya helyett így most egy elhanyagolt földúton döcögünk, ahol egyre több a kátyú. Az utasok többsége már rég elfelejtette, hová is indult el húsz évvel ezelőtt, és halvány fogalma sincs arról, merre tartunk. A vezetők szebb jövőről tett ígéreteiben bízik, árulóknak tartva mindenkit, aki a jelenlegi útirány veszélyeire figyelmeztet. Az országot irányító kormánypárti politikusokat így semmi sem akadályozza abban, hogy Szlovákiát ne arra vezessék, amerre csak akarják, és e héten kiderült, hogy az útirány homlokegyenest ellentétes azzal, amerre húsz évvel ezelőtt elindultunk.

Robert Fico hisztériás rohamot kapott, amikor a magyar köztársasági elnök az 1968-as orosz invázió évfordulóján akart hozzánk látogatni, a kormányfő szerint ugyanis Sólyom László ezzel megbecstelenítette volna az ünnepet. Ugyanez a Robert Fico e héten ugyanolyan meghívót adott az oroszoknak, mint a 41 évvel ezelőtti kommunista elvtársai a Prágai Tavaszt leverő bolsevik csapatoknak. A széles nyomtávú vasút meghosszabbításának, a közös állami vállalatok alapításának, az orosz tőke nagyarányú bevonásának köszönhetően az oroszok olyan befolyásra tehetnének szert nálunk, ami az ország politikai életére is kihatással lenne. Aki figyeli az oroszországi eseményeket, az tudja, hogy az ország, Vlagyimir Putyin kormányfő vezetése alatt nem az a tipikus demokrácia. Napirenden van az újságírók, az ellenzék, a másként gondolkodók terrorizálása, soha nem látott mértékben korbácsolták fel a nemzeti indulatokat, a legfelsőbb vezetés kritizálása pedig szinte elképzelhetetlen. Hogy nálunk ez nem fordulhat elő?

A szlovák választók által istenített Fico az elmúlt években mégis erre vette az irányt, és a nagy többség egyelőre nem tiltakozik. A szlovák kormányfő szinte hetente börtönnel fenyegeti az ellenzéket, megfélemlíti az újságokat, durván beavatkozik a magánszférába. Ráadásul, ha a Szlovák Nemzeti Párt napokban tett javaslatára rábólintanak, akkor a legfőbb állami vezetőket egyáltalán nem kritizálhatjuk, cserébe azonban a magyar iskolákban is minden tanítási napot a szlovák himnusz eléneklésével és a szlovák zászló felvonásával kezdhetnek a gyerekeink, a többi hungarofób, soviniszta intézkedésről már nem is beszélve. Szlovákia az elmúlt pár évben 180 fokos fordulatot vett. Mi ez, ha nem rendszerváltás? Ki meri ebben az országban továbbra is azt hazudni, hogy Robert Fico, Pavol Paška, Ivan Gašparovič és társaik nem rendszerváltó politikusok?