Vég vagy a kezdet?

Mi a különbség az EU- és az iraki alkotmány között? Az eredményt tekintve szinte semmi, mind a kettő vagy a vég kezdete, vagy a kezdet vége. Az iraki alkotmány – amelyet több mint egy évig rakosgattak össze – ugyanis nem arról szólt, amiről a róla szóló hírek. Vannak benne szép és hasznos dolgok, hogy például a nők egyenlőek a törvény előtt, szólásszabadság, vallásszabadság, s a többi. Az iszlám törvénykezés alkotmányba foglalásáról sem volt akkora vita, mint amekkoráról a hírekben beszámoltak. Bár az iraki alkotmánybíróságnak lesz dolga bőven, ha figyelembe vesszük, hogy az alkotmány szavazásra bocsátott verziója szerint elvben semmi sem ütközhet az iszlám szabályaival. Ennyit a nők egyenjogúságáról. Az új alkotmány, illetve a népszavazás tulajdonképpeni kérdése, hogy lesz-e egyáltalán iraki alkotmánybíróság? Az új alaptörvény ugyanis lényegében föderalizálja Szaddám valamikori rendszerét, amely ötven évig a Bath párt egyeduralma alatt a szunnita kisebbségnek biztosította a hatalmat. Most azonban – az alkotmány által támogatott két lehetséges regionális autonómián keresztül – az északi, kurd Moszul, a déli, síita Bászra és a központi, szunnita (?) Bagdad alakulhat új hatalmi centrummá. Ezt erősíti, hogy a regionális kormányok akár saját haderőket is fenntarthatnak. Ez részben a jelenlegi helyzet konzerválása lenne, de talán éppen ezért lehet életképes. Nem először történne ez az iraki történelem folyamán: az egykori Mezopotámia évszázadokkal ezelőtt autonóm városállamok szövetsége volt. Ugyanez a hármas hatalmi centrum ráadásul már a török uralom idején is kialakult. Ezzel szemben a politikailag egységes Irak – nyugati nagyhatalmak által gründolt – koncepciója cirka nyolcvan évvel ezelőtt, az első világháború utáni zavaros időkben született. Ne higgyük, hogy örömében mindenki repdes a föderáció tervétől.

A szunniták szinte rettegnek attól, hogy nemcsak elvesztik az ötven évig – Szaddám által – őrzött politikai kiváltságaikat, hanem főleg az iraki olaj feletti ellenőrzést is. Mert az olaj délen és északon található. Bagdadi félelmek szerint így a középső résznek (értsd a szunnitáknak) maradna a nélkülözés, sőt Bagdad akár a regionális kormányok túsza lehet. Az alkotmány sorsa e pillanatban kétséges, elbuktatásához csupán arra van szükség, hogy három tartományban is kétharmados többséggel utasítsák el a választók. A szunniták négy tartományban vannak többségben. Kettőben már győzött a nem, most mindenki a maradék kettőre, Ambarra és Szaladinra figyel. Mindesetre Condoleezza Rice sietett kijelenteni, hogy az irakiak többsége támogatta szombaton az alkotmánytervezetet. Rice az elemzők nagy részének véleményét visszhangozta, és ugye ez igen jól jönne a manapság hányatott sorsú és alacsony támogatottságú Bush elnöknek. Naná, végre valami jó hír – ráadásul Irakból.

Jó hír azért van: a szunniták magas részvételi aránya (több, mint 60%). Ez még akkor is jó hír, ha tudhatjuk, hogy a kurdok és síiták siettek igennel szavazni, míg a szunnitákat a nem mobilizálta. Jelzésértékű azonban, hogy az irakiak nagy része a politikai megoldásban hisz. Márpedig semmi más nem stabilizálhatja Irakot, mint az iraki többség akarata. Akár lesz föderáció, akár nem.