Van jövője a szlovákiai baloldalnak?

Ennek megfelelően a potenciálisan a szavazópolgárok többségének mozgósítására is képes politikai baloldal egyetlen képviselője a napi politikai életben Robert Fico pártja maradt. A Smer politikai irányvonalának megfigyelése azonban aligha elég a legalább három különböző gondolati iskolát képviselő szlovák bal jelenlegi állapotának megértéséhez.

A Polis májusi közvélemény-kutatása azt a meglepő eredményt hozta, hogy az általuk akkor 34,3%-os támogatottságúra saccolt Smert a szavazók csupán 24,6%-a választotta volna akkor, ha a parlamenti bejutás küszöbe 3%-os lenne a jelenlegi 5% helyett. A csaknem 10%-os csökkenés főbb haszonélvezője három olyan párt lett volna, amelyek így meg sem tudták közelíteni a bejutási küszöböt – a gondolatkísérlet eredménye szerint az SDĽ 6,5%-os, a Szlovák Kommunista Párt (KSS) 4,9%-os, a Ľupták-féle munkáspárt (ZRS) pedig 2,8%-os támogatásra számíthatna ilyen körülmények között, miközben a HZDS is meg tudna szólítani 3,5%-nyi szavazót. Ha figyelembe vesszük, hogy a kommunistákra szavazók száma vélhetően még ebben az esetben is alábecsült (mivel sokan soha nem vallanák be ilyen irányú szimpátiáikat), kijelenthető, hogy ha potenciális szavazóik biztosak lennének pártjuk választási sikerében, az SDĽ és a KSS is a parlamentbe kerülhetne, mandátumaikat pedig elsősorban a Smer rovására szerezhetnék. Ez a felmérés (még ha egy feltételezett szituáción alapul is) segíthet pontosabb képet alkoni arról, milyenek az erőviszonyok a Smer mögött felsorakozni tűnő, ám a valóságban gondolatilag megosztott, jelenleg is mintegy 40-45%-os össztámogatottsággal rendelkező baloldalon.

A baloldali szavazók között ideológiai téren a legnagyobb támogatottsággal (25-30%-kal) vélhetően valóban a Smer által képviselt baloldali populizmus rendelkezik, mely a klasszikus baloldal által kedvelt államosító és/vagy államközpontú gazdaság mellett nacionalista és populista retorikával fogja meg támogatóit. Ezzel az ideológiai kurzussal Fico korábbi koalíciós partnere, a HZDS is megpróbálkozott, azonban ez a párt a választókért folytatott verseny elvesztése után önmaga újrafeltalálására kényszerül a következő időszakban. A populizmustól jól elkülöníthető a keményvonalas, klasszikus baloldali ideológiai tér, melynek mérete 7-10%-ra taksálható, és melyben nem meglepő módon elsősorban a KSS és a ZDS vannak otthon. Ez a gondolati iskola a baloldali populizmushoz hasonlóan, ám annál is radikálisabb módon támogatja az államközpontú gazdaságot, társadalompolitikájában azonban egy toleránsabb, egyenlősítő diskurzussal azonosul – a KSS választási programjában kifejezetten felszólal a rasszizmus és a kisebbségek diszkriminációja ellen. Egy harmadik irányzat a baloldali zöld mozgalom, melynek tézisei jelenleg az SDĽ politikájában kapnak igazi hangsúlyt. Ez a párt láthatóan az ökológiailag tudatos szavazók megszólítására is törekszik, miközben szociálpolitikája populista baloldali (ÁFA-csökkentés, gyógyszerárcsökkentés, munkahelyteremtés) marad. Az SDĽ potenciális szavazói bázisának magját azonban májusban nem a zöldek, hanem a párt szociális csalijait „benyelő”, a Smert választani képtelen baloldali választók alkották. Feltételezhető tehát, hogy a baloldali zöld mozgalom valós támogatottsága jelenleg nem nagyobb az SDĽ választási bukása után mért, mintegy 2%-os preferenciáinál.

A felsorolásból érezhetően hiányzik az a szociáldemokrata irányzat, mely a baloldali, egyenlősítő társadalompolitikát piacbarát gazdaságpolitikával kombinálja. A 2010-es magyarországi és szlovákiai választások egyértelművé tették, hogy a szűken értelmezett régióban jelenleg nincs olyan progresszív baloldali erő, mely labdába rúghatna az országos politikában. Magyarországon Gyurcsány Ferenc „harmadik utas” kísérlete az elmúlt nyolc évben a populista jobboldal külső és a keményvonalas baloldal belső nyomása közé szorulva súlyos vereséget szenvedett, Szlovákiában pedig meg sem született az az erő, amely hitelesen képviselhetné ezt a gondolati iskolát. Feltételezhető, hogy a szociáldemokrata elveket valló választópolgárok jelentős része 2010-ben a politikai felhozatalból csak a jelenlegi jobboldali kormánykoalíció pártjainak valamelyikét találta elfogadhatónak, a „választható” (azaz az 5%-os küszöb átlépésére képesnek ítélt) pártok közül.

A szlovák baloldal tehát korántsem olyan egységes, mint azt a Smer kimagasló eredménye mutatja. A nem nacionalista baloldali értelmiség feladatának a következő években annak kell lennie, hogy 2014-re megteremtse azt a baloldali alternatívát, mely amellett, hogy elutasítaná a Ficóék által képviselt populista és nacionalista diskurzust, hatékonyan tudná képviselni a társadalmi egyenlősítés elveit is. Egy ilyen alakulat koalíciós potenciálja sem lenne alacsony: egy valódi szociáldemokrata párt ugyanis a liberálisok és a centristák számára is sokkal természetesebb partner lehetne, mint a keményvonalas kereszténydemokraták. A kérdés csupán az, hol lehet ebben a rendszerben megtalálni a sikerhez szükséges 5 százalékot. A válasz, ha valóban létezik, valahol a fenti ideológiai látlelet sorai között található.

Ravasz Ábel; szerző a Publicus Slovensko vezető elemzője